Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

155 amelyek földrajzi szemtpontból mindkét parton hasonlóak, s ahol az átkelés nem ütközik nehézségekbe. Néhány vonás Fejér megye népességének tömörüléséhezcímű tanulmányában rámutatott: „A Tétény-Fehérvári országúttal kétfelé vágva a megyét, egész rikító mivoltában látjuk azt, hogy innen északnyugatra a falus, attól délkeletre a pusztás településforma uralkodik, amaz a Dunántúlt, emez az Alföldet tükröztetve vissza." Figyelmét elsősorban a Mezőföld jellegzetesen nagybirtokos vidéke ragadta meg. Az 1910-es népszámlálás alapján kimutatta, hogy Fejér megye 168 ezer földművelő lakosából 143 ezernek egyetlen talpalatnyi földje, 138 ezernek még háza sincs. A megye mezőgazdasági népességéből 44 ezer uradalmi cseléd, 50 ezer mezőgazdasági munkás, 31 ezer kisparasztnak 5 holdnál kisebb birtoka vagy bérlete van. Ugyanakkor 700 közép- és nagybirtokos 490 ezer katasztrális hold földet tart a kezében, azaz a lakosság, 0,3 %-a a földterület 60 %-át birtokolja. Az arány még az utóbbi birtokkategóriákon belül is rossz, mivel a kilenc 10 ezer holdon felüli nagybirtok területe: 169 ezer katasztrális hold. Néhány vonás Fejér megye településföldrajzához című dolgozatában így foglalta össze a Mezőföld településtörténetét: „Ezen a mezőségi területen alig találunk zárt községet, hanem csupán szétszórt telepeket, szállásokat, pusztákat és majorságokat. Az érintetlen állapotban megmaradt mezőségi tájék a természettől legelőnek volt teremtve. Első megszállói a honfoglalók csakugyan nyájakkal járatták. Későbbi birtokosai a besenyők és kunok szintén így élték, s ők is akárcsak az Alföldön, 'szállásokat' emeltek rajta, bizonyára a korábbi ülések helyén. A török világ ezeket az időközben mindjobban egyénivé váló telepeket elsöpörte, de az egyes telepek, vagy szállások nevét a helyben maradt pásztorság tovább is fenntartotta. A török világ után gazdátlanul maradt birtokok s területek, elsősorban persze legelők, földesúri kezekbe kerültek, akik a régi szállásokat eredeti helyükön visszaállították, lassankint benépesítették, majd a szántás-vetés fellendülése után majorságokká alakították. Zárt községeket eleinte nem létesítettek. A gyérszámú község később húzódott össze ezekből a szállásokból, melyeket a közigazgatás községekbe osztott be. Elég ha csupán Hercegfalvát említjük meg, melynek 38.000 Lholdnyi, tehát merőben alföldi méretű határa egy sereg ilyen, korábban kun szállásból tömörült össze." Kelet-Dunántúl, Fejér és Komárom megye első néprajzkutatójának emlékét eddig is méltó módon ápolta: Bátky Zsigmondról 1983-ban Székesfehérváron utcát neveztünk el, szülőfalujában, Kocson 1984-ben Bátky-emléktáblát avattak. Halálának 50. évfordulójára a székesfehérvári István Király Múzeum Bátky Zsigmond Emlékkönyvet jelentet meg, amelybe Bátky tanítványai, a szemléletét, módszerét követő néprajzkutatók írtak tanulmányokat. LUKÁCS LÁSZLÓ A TATAI VÍZIMALMOK - KÖRMENDI GÉZA KÖNYVE Tata, a vizek városának képéhez a középkor, de különösen a 18. század óta a vízimalmok is hozzátartoztak. A századunk közepéig őrlő, megbecsült, majd sorra az enyészetnek hagyott, az utóbbi két évtizedben részben helyreállított, megmentett vízimalmok múltjára derít fényt Körmendi Géza könyve, amely a Hazafias Népfront