Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

136 (Bibarcfalva, Bárót, Erdőfüle, Olasztelek, Száldobos, Vargyas, Alsórákos, Felsőrákos, Bölön, Корее, Nagyajta, Középajta, Szárazajta, Nagybacon, Kisbacon, Bodos) református temetőiben még ma is nagy számban láthatók díszesen faragott, tulipánban, kontyban vagy gombban végződő sírjelek. E sírjelekre, fejfákra a kutatók figyelmét Orbán Balázs hívta fel, de számos adat található Malonyay Dezső munkájában is. Viski Károly, Kós Károly, Nagy Jenő és mások is részletes tanulmányokban foglalkoztak velük. Kós Károly néprajztudós szerint e fejfák jelrendszerek hordozói, amelyek méretéből, elhelyezéséből, tagolásából, részeiből és festéséből a közösség bármely tagja kiolvashatta a halottra vonatkozó adatokat. E fejfák több csoportra oszthatók, s e típusok a 18. századig nyomon követhetők. Legszebbek és legváltozatosabbak Erdőfülén, a hajdan vashámorral rendelkező, Gábor Áronnak is dolgozó falu temetőjében figyelhetők meg. A faragott, díszített kő sírjelek ma is kisebbségben vannak a cifra fejfák mellett. A friss sírokon is áll a fej fa, díszesen faragva, míg a sírt gerendával keretezik, s e keretre magasba szökő favázat helyeztek a koszorúk számára. A sír felületét üresen hagyják, míg az állványt virágkoszorúkkal borítják, s a virágot ott tartják a teljes hervadásig. A fejfák mellett egynémely faluban a sírjelölés más szokása is megfigyelhető. Mind a fejhez, mind a lábhoz egy-egy nyolcszögű, kicsiny gúlában, azaz „gombban" végződő 1,5-2 m-es fa jelet szúrnak. A Sepsiszentgyörgyhöz közeli Réty temetőjében e nyolcszögű gombos fákat ferdén szúrják a fejhez és a lábhoz, fél évig, amíg „megrokkan" a sír, csak ezek jelölik. Utána, ha az anyagi helyzet engedi, a hozzátartozók követ állíttatnak. E fej- és lábfákat a koporsó mellett, szekéren viszik ki a temetőbe, s a sírásást végző távolabbi rokonok vagy a barátok szúrják a sírba. Komollón e nyolcszögű rudakon viszik a koporsót a temetőbe, majd helyezik a nyitott sírra, végül elhantolás után a fejhez és a lábhoz szúrják. A Kovászna és Sepsiszentgyörgy között, hegyek árnyékában meghúzódó, mindössze 150 lelket számláló Szacsva templom körüli temetőjében ugyancsak láthatók a fejfák és a lábfák. Közülük nem egy már korhadó. Itt is nyolcszögű e fa, s hajdan, az öregek emlékezete szerint a később kifaragott kopjafát a fejnél lévő gombos fa mellé helyezték. A koporsót nem ezeken a rudakon vitték, s viszik ki a temetőbe, hanem szekéren, a rudakat itt is a koporsó mellé helyezve. A fejfát és a lábfát valakivel, aki értett a faragáshoz, kifaragta tták. Állandó fej fafaragó nem volt a faluban. Általában a halottas házhoz legközelebb lakó, faragáshoz értő férfi készítette el, hisz halálesetkor mindenki segít mindenkinek. Amint az egész vidéken, úgy itt is a megásott sírt gerendával veszik körül, a leengedett koporsóra „padot", azaz tölgydeszkaborítást tesznek, majd elhantolják, beleszúrva a kész sírba a fejfát és a lábfát. Amikor a sír „megrokkan" és a család anyagi helyzete is megengedi, követ állíttatnak, s a fej fát, lábfát kifűrészelik. A fentiekkel megegyező szokást figyelt meg Kós Károly néprajztudós Erdővidék több falujában, de a Kis-Küküllő mentén, sőt a Fekete-Körös völgyében is, ahol a két rúd alkalmilag készült koporsóvivő, amit nem tartanak szerencsésnek hazavinni, ezért kerül a sírba. Egyes erdővidéki falvakban kivivőfának is nevezik. A kalotaszegi „fűtűl való fa" elnevezés szerinte arra utal, hogy e tájon ugyancsak élő szokás volt a fejtől és lábtól állított sírjel. A Kis-Küküllő vidékének falvaiban pedig állandó sírjelként készítenek nagy, cifra lábfákat, így alakítva át és éltetve tovább a régi szokást. LACKÓVITS EMŐKE