Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

116 hajlíhomozás a neve. A kékkúti szokás mára már húsvéthétfőről húsvét vasárnapjára tevődött. A zöldágjárás jellegzetesen dunántúli, elsősorban Balaton-felvidéki szokás, de ismeretes az egész európai szokásvilágban. Nem más, mint a tél elmúltával a tél temetése, s egyúttal a tavasz köszöntése. Európában a szokás két részből tevődött össze: egyik része a megszemélyesített tél kihordása a faluból, rhásik része pedig a tavaszt jelképező, többnyire feldíszített zöldág körülhordozása. A szokásrészletek fel is cserélődhettek. A Dunántúlnak e középső részén a tavaszt köszöntő szokást énekes-táncos felvonulás kíséri, amely énekes leányjátékokkal kapcsolódott össze. Utóbbi gyermekjátékként az egész magyar nyelvterületen ismert, a hidasjátékok egyik típusaként: „Bújj, bújj, zöldág..." A zöldágjárás szokását a Balaton északi oldalán ma is ismerik a következő községekben: Kékkút, Salföld, Kővágóörs, Káptalantóti, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Nemesgulács, Kisapáti, Gyulakeszi, Diszel, Hegymagas, Nemesvita, Szigliget, Lesencefalu, Lesencetomaj, Lesenceistvánd, Monostorapáti, Vigántpetend, Kapolcs, Sümegcsehi, Nyirád, távolabb Halimba, Dóba, Borzavár, Bakonyszentlászló. A Balaton déli oldalán pedig: Látrány, Szólád, Őszöd, Bálványos, Teleki, Nagycsepely, Torvány, Tab, Balatonmagyaród, Csákány, Galambok. A szokás fő ideje a húsvét, de előfordul pünkösdkor is némely változata, mint például Vigántpetenden, Monostorapátiban a „Hajjih'om '-ozás, ma is gyakorolt szokásként. A Somló-környékén fehérvasárnap hordták a zöldágat. Kékkúton feldíszített koronavirággal (császárkorona), Nemesgulácson temetői buxusbokorból és tavaszi virágokból, Vigántpetenden pedig a faluvégi bokrokról tört ágakból tartották a kaput. De ismeretes, hogy helyenként az eltett, feldíszített karácsonyfát, vagy ennek egyik ágát használták zöldágként. A játék menete a következő volt: a szalagokkal feldíszített zöldággal, énekszótól kísérve végigvonultak a falun, mégpedig úgy, amint a hidasjátékokban: kaput tartva. Az ének megfelelő részénél a kapu alatt átbújva kerültek mindig előbbre páronként a játékban résztvevők, mígnem a faluvégi rétre értek. Itt énekes-táncos játékfüzér következett: Beültettem kiskertemet, Repülve jön egy madárka, Süssünk, süssünk valamit, Szabad péntek, szabad szombat, Csiga-riga, Hej koszorú koszorú, Hol köszörülnek? Ángyom sütött rétest, Nyissuk ki a galambházat, Tüzes taplót hordozok, Gyertek haza ludaim, Lenek foly a Tisza. De sort kerítettek mozsárdobálásra, kavicsadogatásra is. A játék befejeztével szétszéledtek, ki-ki hazament. Valamikor csak nagylányok vettek részt a játékban, később már lányok és legények is. Ma Kékkúton korra és nemre való tekintet nélkül az egész falu résztvesz a zöldágjárásban. Vigántpetenden viszont csak lányok haj liliomoznak. A múlt században, egész századunk közepéig a lányok szerezték be a virágot, kötözték bodzaághoz, nehogy elhajoljon és díszítették fel többszínű selyemszalaggal, amelyet a szárra, a levelek közé kötöttek. A játék végeztével Kékkúton a falu közepén álló kőfeszületre helyezték a feldíszített virágokat, Szűz Mária szobra mellé. Ma is így tesznek. A játékban alkalmazott zöldág a természet megújulásának jelképe, körülhordozása termékenységvarázslás, rontáselhárítás, gonoszűzés is.