Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

112 tavaszit, így kérve az égi segítséget a jó termés biztosításához. Amikor a nyomásrendszer megszűnt, a határkerülés változatlan formában élt még tovább egészen az 1950-es évekig. Esztelnek, Csomortán és Kurtapatak közösen végezte a határkerülést, az esztelneki alsó templomnál gyülekezve. E falvak lakossága római katolikus vallású magyar a mai napig. A többi falu római katolikus magyar népe saját templománál gyülekezett. A határkerülők vezetője a megyebíró (egyházi gondnok) volt. Ha ő nem lehetett jelen, akkor valamelyik egyháztanácsos (tisztviselő) vagy az előimádkozó férfi vezette a csoportot. Húsvét vasárnap reggel a kerülők lóháton mentek a templomba. A lovakat a templomkertben megkötötték, míg ők a reggel 8 órakor kezdődő kicsi misén részt vettek. Mise után a templom Máriás zászlóját magukkal vive indult el a menet: elöl az éneket, s az imádságot vezető, utána a zászlóvivő, majd kettes sorokban 20-30 lóháton ülő határkerülő. Míg a kijelölt határrészhez értek és e határrészt megkerülték, a következőket énekelték: „Feltámadt Krisztus e napon, halleluja!" Hála légyen az Istennek, halleluja! Az ember vigadozzon, halleluja! Hála légyen az Istennek, halleluja! Ének után az olvasót imádkoztak, majd megint énekeltek. Olyan ütemben mentek, hogy nagymise kezdetére a határkereszthez érjenek. A határkeresztek az út mentén, a templomtól kb. 1 km távolságra találhatók. E keresztnél egy csoportban álltak meg a lovasok. Egy, aki fehér lovon ült, kivált és előrement a templomhoz, ahonnan kivitte a fafogantyús rézcsengőt és kiállt vele az útra. A nagymisére igyekvő nép a pappal a templomkertben vagy a templom körüli temetőben várta a határkerülőket. A keresztnél csoportban álló lovasok közül kivált 2-5. Ők voltak a legügyesebbek, a leggyorsabbak. Legények és házasemberek egyaránt voltak közöttük. Versenyre keltek, hogy ki ér leghamarább a templomhoz, ki nyeri el az „aranycsengőt". A vágtató lovasok közül a templomhoz elsőként odaérő elkapta a kitartott csengőt, a győztes jutalmát. A többieket bevárta, majd csengetve viszszamentek a határkereszthez, ahonnan most már ismét együtt, rendezett sorokban indultak vissza a templomhoz. Elöl ment csengetve a győztes lovas, őt követte a megyebíró, majd a zászlóvivő, utánuk pedig a határkerülő csapat sorakozott. Ugyanúgy és ugyanazt énekelték mint elinduláskor és határkerüléskor. A nép, a pap és a ministránsok lelkendezve várták őket. Megérkezvén a pap néhány szót szólt hozzájuk, majd a várakozókkal együtt bement a templomba, bevíve és helyére téve a győztes jelképes jutalmát, a csengőt. Nagymise után a határkerülők a kocsmába mentek, ahol megünnepelték a győztest: a bajnokot és a lovát. Egy esztendeig emlegették a teljesítményt, övék volt a faluban a dicsőség. LACKÓVITS EMŐKE KOMATÁLAT HOZTAM A komatálküldés elsősorban lányok, ritkábban legények, vagy lányok és legények barátságkötésének ajándékcserével történő kinyilvánítása. Az így kötött barátság felnőtt korukban keresztkomaság vagy házasság alapjául is szolgálhatott. A