Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

104 ASSZONYFARSANG A BALATON-FELVIDÉKEN A vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig (a húsvét előtti hat hetes nagyböjt kezdetéig) tartó időszakot Európa-szerte farsangnak nevezik. A farsang három utolsó napja (vasárnaptól szerdáig) a legjelesebb, szokásokban és hiedelmekben a leggazdagabb. A közbeeső hétfő a húshagyóhétfő vagy farsanghétfő. Ez a nap az asszonyoké, ekkor tartják az asszonyi mulatságokat. Az asszonyfarsangról már a 15. században Temesvári Pelbárt is megemlékezett. Vidékünkön Szentbékkállán és Monostorapátiban volt a legelevenebb e ma is élő szokás, amelyről 1834-ben a Tudományos Gyűjtemény is említést tett. A szokás párhuzamai a magyar nyelvterület más részein is megtalálhatók: például a Kapos-mentén az asszonyok férfiruhába öltözve táncoltak, mulattak ezen a napon. Bükkszentkereszten faforgáccsal, Mátraalmáson pedig maskarába öltözve jégcsappal borotválták meg az elfogott férfiakat. Este férfi nélküli úgynevezett macskabált tartottak. Rábagyarmaton is külön táncoltak e napon az asszonyok, sőt, csak ők táncolhattak. Azt remélték, hogy amilyen magasra ugranak, olyan magasra fog megnőni a kenderük. Szentbékkállán és Monostorapátiban e hétfői napon nyolc-tizennégy rokon, koma- és szomszédasszony összefogott, s egyikük pincéjéhez mentek fel a hegyre farsangolni. A mulatsághoz az ennivalót: kövesztett sonkát, kenyeret és fánkot fejükre tett kosárban vitték fel. Délután már a hegyen voltak, s estig ott is maradtak. Az ennivalót egyetlen pincéhez hordták össze. Feltettek az asztalra mindent, az étel mellé bort is. Ettek-ittak, majd nótázni kezdtek. Férfiak ide nem tehették be a lábukat, kivéve az időközben előkerült parasztzenekar tagjait - három hegedűst és egy bőgőst - akik este pincéről-pincére járva muzsikáltak a mulatóknak. E napon szabadjára engedett kedvvel mulathattak az asszonyok, nem illett ekkor ezért megszólni őket. Bár ennek ellenére akadtak, akik elítélték a féktelen mulatozást. E vidéken általában azt tartották: „hétfő az asszonyoké, kedd a férfiaké." A mulatság végeztével minden asszony szalmát vagy zsúpot vett magához a „tőkekötésből", azaz néhány szálat kihúzott, és magával vitte. Otthon a tyúkok alá tette, hogy sok tojása legyen, és a kotlós jobban megüljön a tojásokon. A szokás egyrészt farsangi lakomázás, búcsú a hosszú böjt előtt a bőségtől, másrészt termékenységvarázslás. ,ф A Szent György-hegy tövében meghúzódó Raposkán is gyakorolták a közelmúltig a szokást. Itt a mulatságban részt vevő asszonyokat akkor tartották józannak, ha a mulatozás végeztével hibátlanul és a lehető leggyorsabb ritmusban el tudták még énekelni a következőt: Az én szoknyám száz ráncú, Száz-száz ráncú, száz ráncú! A szokást ismerték és gyakorolták a közeli Salföldön is. Az említett két faluban, Szentbékkállán és Monostorapátiban pedig ma is akadnak hagyományápoló, a farsang hétfőjét megülő asszonyok. LACKÓVITS EMŐKE