Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)

103 az asszonyfarsangot. Pákozd szőlőhegyein századunk első felében a farsang búcsúja az asszonyoké volt. A férfiaknak a farsang utolsó vasárnapján otthon kellett maradni, a pincébe a nők mentek. Egész nap ott ittak, mulattak a férjes asszonyok. Az asszonyok-lányok pinceszerezésének szokása Igaron napjainkban is él. Hamvazószerdán tartják meg, ezért hamvazásnak nevezik. Ezen a napon az asszonyok és a lányok karjukon kolbászt, sonkát, rántott húst tartalmazó kosárral csoportokban mennek ki a szőlőhegyi pincébe, ahol vidám mulatással búcsúztatják el a farsangot. A sárkeresztesi lányok, legények, ifjú házasok a II. világháború előtt a borbálái vagy az újhegyi szőlőkben húshagyókeddeztek. Fánkot, kolbászt, kenyeret vittek ki a pincéhez, tüzet gyújtottak, forralt bort készítettek. Jókedvükben éjfél után egy óráig is daloltak, énekszóra vagy citerára táncoltak. Pázmándon farsang utolsó vasárnapjától húshagyókeddig hangos volt a szőlőhegy. A gazdák a családtagokat, rokonokat, jó barátokat összehívták a pincébe. Férfiak, aszszonyok, lányok, legények is jöttek. Kosarakban farsangi fánkot, kolbászt, rántott húst hoztak a pincébe. A présházban ettek-ittak, mulattak. Sokszor éjfélkor vagy csak másnap reggel értek haza. A szomszédos velencei szőlőhegyen hasonlóképpen farsangoltak. Tordason farsang utolsó három napján a lányok és a legények farsangoltak a szőlőhegyen. Szalonnát, kolbászt, húst, fánkot vittek magukkal, gulyást főztek és forralt bort készítettek a présház nyílt tűzhelyén. Tíz-tizenöt fős csoportokban végigjárták egymás pincéit, mindenhol ettek-ittak, daloltak-táncoltak. Megtörtént, hogy valamennyien felkerekedtek és meglátogatták a szomszédos Gyúró község szőlőhegyén farsangoló barátaikat, ismerőseiket. A pinceszerezés és az asszonyfarsang szokását a Dunántúl más területeiről is ismerjük. A Somogy megyei Mernyén farsang utolsó vasárnapján a férjes asszonyok, húshagyókedden a lányok pinceszereztek. A Tudományos Gyűjtemény 1834. évi kötetében Oláh János Balaton melléki tudósításában olvashatjuk: „Itt a' szőlőhegyen ha valaki keresztül megyén, és az ő szóllások szerént lyukas pincét (kinyílt ajtajút) lát, és hívatlan is bé nem tér, azért dorgálást, pirongatást, és szemrehányást nyer. Divatozik itt egy különös szokás, de leginkább Köveskál táján, mellyet pince szerezésnek neveznek. Abból áll ez: hogy a' Komámasszonyék összvesúgnak, ki kolbászt, ki rétest, ki sódart, ki fánkot, ki sült baromfiat vitetvén ki a' szőlőhez, elkezdik a' lakozást a' szélső pincénél, onnan tovább mennek, mindenütt mulatván vígan, de tisztességesen ц* egy keveset, míg nem összvejárják a' barátságos hajlékokat. Ilyenkor a' férjfiak is néha rajtok ütnek a' mulatókon véletlen, a' mikor még nagyobb szokott lenni a' vigasság." A veszprémi Bakonyi Múzeum irányításával néprajzi kutasokat végzünk a Köveskáli-medence falvaiban. Gyűjtőútjaink során kiderült, hogy az asszonyok farsangvégi pinceszerezése ezen a vidéken, Szentbékkállán és Monostorapátiban ma is szokásban van. LUKÁCS LÁSZLÓ