Íme az én népem. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 40. (1995)
100 tus tanító katonatiszti kardját adták a kezébe. A kocsma előtt az öreg prímás beköszöntőjében előadta, hogy a mai napon felavatják az új prímást. Erre a keresztapa így szólt: „De csak akkor, ha egy vágásra le tudja vágni a kakas fejét!" A beköszöntő után a prímásjelölt egyetlen kardvágással leütötte a kakas fejét, amire a jelenlevő zenekarok nagy zendülettel reagáltak. Rögtön ittak is a sikeres kakasnyakvágás örömére, majd továbbvonultak a Fő utcai Meckler-kocsmába. Itt vették le a lécekről a fej nélküli kakast, s a vendég zenészek számára főzték meg azt. Egyet ittak, táncoltak a Meckler-vendéglőben a kakas-ütés résztvevői, majd hazamentek vacsorázni. A vőfélyeket a koszorúslányok hívták meg vacsorára, amiért az esti bálra a vőfélyek fizették be őket. Éjfélkor a bál valamennyi résztvevője egy friss csárdásra menyasszonytáncot járt a felkért menyasszonnyal. Az összegyűlt pénzt a frissen avatott prímás kapta meg. A menyasszonytánc után a bál tovább tartott reggelig. LUKÁCS LÁSZLÓ TUSKÓHÚZÁS A farsang vidám mulatságaival, lakodalmaival a fiatalok ismerkedésének, a párválasztásnak is fontos időszaka volt. Farsang végéig a fiatalok között kialakult kapcsolatok esküvővel vagy legalább kézfogóval pecsételtettek meg. Az az eladósorban lévő lány, aki húshagyókeddig nem ment férjhez, kimaradt a farsangból, a nagyböjtben egyáltalán nem, legfeljebb a húsvét és pünkösd közötti zöldfarsangban számíthatott arra, hogy feleségül kérik. Ezeket a lányokat a városrész vagy a falu legénysége húshagyókedd vagy hamvazószerda reggelén kicsúfolta, a tuskóhúzással tréfálta meg. Ritkán az agglegényeket is érintette a kicsúfolás. A tuskóhúzást Csokonai Vitéz Mihály is említette 1789-ben a Dorottyához ín egyik jegyzetében: „Szokásban vagyon sok helyeken, hogy mikor a farsang elmúlik a meg nem házasodott ifjakkal és férjhez nem ment lányokkal valamelly darab fát vagy tőkét nevetségnek okáért megemeltetnek, vagy egy helyről más helyre vitetnek." Dugonics András 1820-ban megjelent Példa Beszédek és Jeles mondások című könyvében szólt a tuskóhúzásról: „Regenten azokkal az el adó lányokkal, kik farsangi napokon férjhez nem mentenek, mint valami szilaj kancákkal hús hagyó Szerdán tőkét húzattak a' Magyarok." Székesfehérvár-Felsővárosban a nagyon idősek még emlékeztek arra, hogy húshagyókedden a vénlegények csikókkal tuskót húzattak az utcán. A két világháború közötti időszakban a vénlegények már maguk húzták a tuskót. Egy nagy fatuskó gyökereire kenderkötelet kötöttek, női harisnyákkal, szalagokkal díszítették fel. Húshagyókedd délutánján minden vénlegény megfogott egy kötelet, és a tuskót az utcán húzni kezdték. A rezesbandát is felfogadták, végigkísérte őket a városrészen. Minden kocsmánál megálltak, a zenészekkel együtt betértek mulatni. Közben egy-egy lányos házhoz is bementek, szerenádot adtak. Az öreglegények mellényére észrevétlenül madzagon lógó kis fadarabot kötöttek. Pákozdon hamvazószerdán a legények a pártában maradt lány konyhaajtójának kilincsére madzaggal vagy kötéllel egy nagy tuskót kötöttek, és bekiáltottak, hogy jöjjön ki, de gyorsan. A lány behúzta a tuskót az ajtóval. „Meghúzhatjuk vele a tuskót, 1
