Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Székesfehérvár Anno… Pillanatképek egy város életéből. – A Fejér Megyei Múzeumegyesület kiadványai 6. – Szent István Király Múzeum közleményei: B sorozat 38 (1990)

Ahogy ennek a könyvnek az anyagát szedegettem össze, igyekeztem elolvasni mindent, amit Fehérvárról, itteni élményeikről, benyomásaikról írtak elődeink. Ügy vettem észre, hogy akik rövid időt töltöttek itt, azokat nem nyerte meg a város: nem vált személyes élményükké egyetlen szeglete sem. Dériné példája mellé Szabó Dezsőé kívánkozik, ő is csak egy évig tartózkodott itt (1907—1908 között). „Székesfehérvár ebben az időben első meglátásra nem volt csábító. A város, melyet ősi koronázó városként szoktak emlegetni, egyáltalán nem volt fejedelmi külsejű. A járdák melletti árkokban piszkos víz bűzhödött, sok helyen rossz krumpliköveken kellett járni. Még vízvezetéke sem volt az elmaradt városnak." (Életeim II. kötet) Igaz emberi melegséggel csak azok gondoltak vissza fehérváriságukra, akik több időt töltöttek itt. A számomra legkedvesebb vallomások közül most csak kettőt idézek. Kodolányi János Süllyedő világ című könyvében így írt az 1910-es évek második felének emlékeiről: „Fehérvárt szeretem. Otthonosan érzem magamat benne, akár a házikabátomban. Tetszik a belső város kanyargó, szalagvékony utcáinak régi barokk képe, a külső részek falusias parasztos hangulata, tocsogó, sásos-bokros környéke, a kakasugrás szélességű folyócska, amely az iskolakert mellett ballag, s széles rétek vizét gyűjti össze, a távolban kéklő Vértes hosszú háta. Tetszik a barátságos külsejű iskola, udvarán a suttogó jegenyékkel. A bokros, csalitos közkertek, az Erzsébet-liget árnyak közt kanyargó útszövevénye. Tetszik a kövezeten halkan kopogó cipősarkak álmatag muzsikája, a Hal tér, a falusi szekerekkel körülvett Pontykocsma, amelynek falát egy sereg lézengő ,Ponty-lovag' támogatja." A másik vallomástevő, Csanádi Imre talán sohasem érezte otthon magát a városban diákévei alatt. 1948-ban, a kijevi hadifogolytáborban írott verse mégis a sóvárgott-gyűlölt városhoz szól, az ifjúsághoz. Fehérvár köszöntése című verséből idézek: „Hozzád forraszt az ifjúságom, királyok ódon városa. Diákfattyad, kövedre vágyón: én Mostohám, hozzád — haza. Tied voltam s idegen voltam, kis, gyanakvó, falusi vad: tornyaid tövén bandukoltam, százados gőg volt a szavad. Idegen voltál nekem is te: gyűlöltem sok szoknyás papod, keménygallért, izgága tisztek gáláját, pógár-kalapot. 9