Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)

eljut oda, ahova a legnagyobb embergyűlölők: »Szép az Isten világa. Csak egy nem szép benne: mi magunk.« De a fogalmazás.— a »mi magunk« — már részt vállal az emberek gyengéiből. (...) a jóság és emberismeret nála támogatják és fokozzák egymást” — állapítja meg Németh László.

Németh Osztrovszkijt „született színpadi tehetségnek” tartja, a Tolsztoj-drámákban az emberi vívódás nagyságát emeli ki, Csehovot pedig „az orosz irodalom legművészibb drámaírójaként” értékeli. Arra a kérdésre is választ keres, hogy miért áll közelebb a forradalom második nemzedékéhez, az 50-es, 60-as éveknek az olvasójához is ,,a pusztulásnak az a mélabúja, mely Csehov varázsa”.

A cselekmény nélküli dráma megteremtője (verseken és feljelentéseken kívül mindent írt) „a nehéz, egészségtelen élet szimptómáját” ismerte fel és ábrázolta műveiben. Az ő hősei már csak álmodoznak, vágyódnak, tettre, akaratra képtelenek. A küzdelmük helyett csak elbukásukat látjuk. Egyik hőse mondja önmagáról: „L’hőmmé qui a voulu”, ez a Csehov-hősök igazi típusa: olyan ember, aki valaha akart, de most már akarat- és döntésképtelen.

Csehov a valóságismeretre épít, ebből a célból járja be a távoli Szahalint, a bilincses szigetet, és tanulmányozza a borotvált fejű, talicskához bilincselt rabok hétköznapjait. Joggal írja: „Nincs egyetlen fegyenc, akivel ne beszéltem volna.” Diagnózisát így nevezi el: „Mania sachalinosa.” Felháborodik a száműzött rabok, a megalázottak és megnyomorítottak sorsán: „Még azt mondják, hogy ezen az éren csordogál Szibériába a civilizáció.” Csehov „a külső s belső világ apró benyomásaira állandóan felajzott, csillapíthatatlan a megfigyelő képessége”. Levelei ezért formálódnak néha novellákká. Csehovot orvosi iskolája arra nevelte, hogy „az érzékeibe hüllőt tudatosítsa, a lényegest a lényegtelentől elválassza (ezt nevezi egy helyütt tehetségnek), s abban jó diagnosztaként tünetet lásson...” A részletekben nem veszik el, a megí'igyelőképesség erényét féken tartják más ismérvek: „Egyszerűség, humor, igazság, mértéktartás”, a négyet együtt nevezi „gráciának”, amelyet így definiál: „Amikor az ember egy bizonyos cselekvésre a legkisebb mozgásmennyiséget vesztegeti: az a grácia.” Humorának köszönhető, hogy „a bőségnek ebből a mértéktartásából nem lesz flaubert-i fegyelem, hanem sajátságos, szomorkás orosz grácia”. Humora „mint egy enyhítő csillogás mindvégig ott marad írásain”. Humora igaz és gyöngéd érzésekből ered, ezért nem válik gépiessé, amint enyhe csípőssége sem maróvá” — állapítja meg Németh.

Csehov új minőséget hozott a beszélgetés Gogoltól eredeztethető módszerében is. A Gogol-alakokhoz képest azonban a Dosztojevszkij • hősök „jobban beleérezték magukat az önleleplező szóba, s az író szim-89