Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)
dunk közel két évtized óta süllyedő család. Falunkban a pusztákról, külsősorról, idegenből beszivárgott hordalék lassan-lassan egészen elfedi a régi paraszt arisztokráciát. Nem a jövevények emelkednek fel, mint a jobbágy az urak helyébe, hanem az értékesebb rész kopik-őrlődik: a faluból lassan Cigány sor lesz. A család szétszakadt s a dédunokák lesznek: urak és fellahok. Már az egyke sem segít ezen .. . Gyermekkoromban a katolikusság a szomszédos fa-harangláb alá járt a mester prédikációira, mi pedig az új orgona alatt fúttuk a zsoltárt a falu közepén. Ma ők építenek új díszes templomot, míg a miénk lassan, de biztosan néptelenül...” A mitosz-vesztés fölötti fájdalomban kerültek e szavak, mondatok a „megölt költő” szenvedélyességével a naplóba, majd a Tanúba. Mint a Németh-életmű egészében látjuk, az író csaknem egy időben maga mögött hagyta tegnapi keserűségét és jövőt fogalmazó terveiben helye volt a „cigánysoriaknak”. Maga is megváltja, hogy mennyire fogta, mint jelen esetben, viszszafogta a szülőföld: „Tíz éven át nem volt múltam, csak jövőm... az alatt is fogott a szülőföld.” 1940 februárjában ott volt a Népfőiskolái Társaság alapító gyűlésén Erdei Ferenccel, Illyés Gyulával, Kovács Imrével, Móricz Zsigmonddal és Veres Péterrel. 1500 P-t ajánlott fel a mozgalom céljaira és Törökvészi úti házát tanfolyamoknak otthonul. Űgynevezett utópisztikus írásaiban, mint a 30-as években írt Kapásokban, mint az új korszakban megálmodott Iskola Kakaskúton című írásában követésre ösztönző közösségi modellt mutatott fel. Szakadatlanul foglalkoztatta a példa-ember és minta-nép, minta-közösség gondolata. Az „érzékeny” írót soha sem érhette akkora bántás, hogy szemét levegye a magyarság jövőjéről. Megmaradt a legreménytelenebb időszakokban is pedagógus hitű, közösségben, nemzetben gondolkodó írónak. A kétely és remény párharcában mindenkor a remény volt a győztes. „De mint a kövek közt növő fű, mindig azt néztem, hol mutatkozik rés, amelyen az életösztön, a remény utat talál.” A hatvanas évek közepe táján a nemzete jövőjéért aggódó Németh Lászlót a „választott szülőföld” reménnyel ajándékozta meg. 1964-ben Berki Sándornak, a Mezőföld Termelőszövetkezet elnökének első hívására Mezőszilasra ment. Bejárta az ismerős határt, kételyeire meggyőző feleletet kapott régi és új ismerőseitől. Megállapította: „... vége a régi megkülönböztetésnek, új közösség jött létre, amelyben már nem a múlt, hanem a teljesítmény, a jövőbe szegezett tekintet 84
