Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)

Érdekeik is azonosak, tehát egy cél felé kell vonzódniok — teszi hozzá Szakasits —, mégpedig a különböző „kategóriák” elitjeinek a vezetésével. Sajátos módon ez a felfogás — a munkásság felől közelítve — igen közelről rokona a Németh László-i elképzelésnek, amely viszont az értelmiségi lét oldaláról kiindulva jut el hasonló következtetéshez. Említett írásában — Népi író — tudniillik ugyanebben a szellemben fogalmaz, amikor az „álközéposztály” (tehát a szellemi munkások) helyét „a többi munkásosztály szövetségében” látja. Sőt egy korábbi cikkében (Az értelmiség önérzete) már ő maga is eljutott a munkásság — parasztság — értelmiség nemzetalkotó szövetségének a felismeréséhez: „az értelmiségi ember azt tudja, hogy van munkásság, parasztság, s ők hárman: a nemzet” — írja. (Magyar Út, 1942. 13. sz.)

Szakasits és Németh László felfogása a szövetségi politika kérdésében 1943 nyarán tehát — akarva-akaratlanul — közel kerül egymáshoz. Az egymás ideológiája és politikája (még ha nem is közvetlen) elutasításán alapuló kölcsönös bizalmatlanság (amely az SZDP vezetése és a népi értelmiség egészének viszonyát is híven jellemzi) azonban nem teszi lehetővé nemhogy az együttműködést, de még a közeledést sem.

A Népszava egyébként is gyorsan korrigálja (mégpedig szerkesztőségi cikkben) Szakasitsnak a nem a marxi terminológia szerint megfogalmazott munkásosztály-képletét. Ezek szerint az értelmiségnek „egyenrangú harmadik partnerként” kell csatlakoznia „az ipari munkássághoz és parasztsághoz.” (1943. szép. 21.)

A népiek ellen viszont folytatódnak a (korántsem mindegyikükkel szemben és korántsem mindig jogosulatlan) bírálatok. Ezek a bírálatok azonban — már Szárszó után vagyunk — egyértelműen elriasztó és nem közeledő szándékú megnyilatkozások. A párt említett értelmiségi akciója ugyanis elsősorban a saját befolyása alá vonható polgárikispolgári körökre terjed ki, s fő célja — végül is — nem egy lehetséges koalíciós tömörülés, hanem a saját értelmiségi bázis kiszélesítése. A népiek ebben a felfogásban egyre kevésbé lehetséges szövetségesnek, sokkal inkább valódi ellenségnek számítanak már. Az SZDP nem fogadja el a Szárszóra szóló meghívást sem, a Népszava nem elemzi a szárszói előadásokat. Az SZDP — legalábbis publikus formában — (nem számítva Nagy István már említett beszámolóját) nem vesz tudomást Szárszóról.

Fodor József viszont odáig megy a népi írók elleni támadásban, hogy visszamenőleg a Márciusi Frontot is dehonesztálja, mondván: „elejétől fogva valami sajátságos fasiszta szaga volt, ez volt, ami sok jóhiszemű embert visszariasztott tőle.” (Egy balsikerű alakulás tanulságai Népszava, 1943. aug. 22.) Kállai Gyula „vádlottakként” idézi meg

77