Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)

aktív elkenés” képviselője. „A szerző pedig nem foglal állást, négy felvonáson át hányódik Giono s a nyilasság között (...)” A Korunk éppen kilenc évvel korábbi szelleme éled fel e cikkben, amit még azzal is tetéz és színez a Népszava, hogy társasági rovatában felhívja olvasói figyelmét arra a botrányra, melyet Némethnek a Hídban közzétett (jan. 20.), a Cseresnyés bemutatójával kapcsolatos nyilatkozata robbantott ki. (Németh László saját műve ellen fordult, január 23.) Néhány nap múlva (jan. 31.) Erdődy János egy a Cseresnyést megvédő, magát szocialistának valló olvasót oktat ki arról, hogy ha egy színdarab „műparasztja két dübörgő mondatot ejt ki”, még nem biztos, hogy az politikailag is értékes. Ettől még lehet gyanúsan „radikális”, azaz jobboldali, nyilas beállítottságú is!

A Népszava irányvonala tehát (nem függetlenül a Kisebbségben tartalmától, s annak a progresszió legkülönbözőbb körei részéről történő csaknem egyhangú elvetésétől, megbélyegzésétől — s éppen a legtöbbet ostorozott Féja Géza állt ki mellette annak idején, méghozzá a Lukács által is elmarasztalt Kelet Népében!) Németh Lászlót újra már rég felbomlott népi mozgalom jobboldali szárnyához tartozónak értékeli. Sőt egyenesen ' a megrántok közé sorolja.

Ezeknek az igaztalan állításoknak a mérlegelésekor figyelembe kell venni persze Németh Lászlónak éppen az antifasiszta nemzeti összefogás ellenében ható, úgyszintén igaztalan vádakat publikáló cikkeit is. Ilyen például az 1940 végén írt Magyar radikalizmus, amelyben a súlyos helyzetbe került magyar zsidóság és a „Habsburg-legitimista” Szekfű-kör valamiféle magyarellenes összejátszásának a veszélyességét emlegeti (Szekfű lesz egyre inkább a szemében a magyarellenesség megtestesítője, az a Szekfű, akivel majd éppen a Népszava vállal szövetséget!), vagy a Magyar Élet 1941 áprilisi számában megjelent Egy műfaj haldoklása (Illyést is támadó) cikke, amelyben így ír: „Mi is látjuk, hogy ma, amikor csaknem minden lap, kiadó, katedra, rádió egy szövetkezeté: hidegre lehet bennünket tenni.” S a „bennünket” vonala itt a következő: Ady, Móricz, Szabó Dezső, Kodolányi, Veres Péter, Féja, Németh László, Erdélyi, Gulyás Pál, Sinka.

Ide tartozó jelenség az is, hogy Németh László 1942 tavaszán újra feleleveníti a „harmadik oldal” politikai teóriáját, emlékeztetve arra, hogy tizenöt évvel korábban „egy asszimiláns ellenforradalmi jobboldalt, s egy zsidó érdekvédő balodalt” talált a politikában. Az „értelmiségi ember” ezekkel szemben egy harmadik, egy „magyar oldal”-t tart ideálisnak. (Az értelmiség önérzete, Magyar tJt, 1942. 13. sz. márc. 26.)

Április 19-én Erdélyi (azaz: Jordáky) Lajos cikke (A megrontott megrontók) Szabó Dezsőt és Némethet teszi felelőssé „húsz év magyar értelmiségi ifjúságának” megrontásáért. (Szabó Dezsőt 1939 ta-70