Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)

(Elmélet után cselekedet. 1941. dec. 7.) Mindenekelőtt a népi íróknak azt az álláspontját bírálja, amely szerint "a magyar életet magyar tartalommal kell megtölteni.’ Mi ez a magyar tartalom? — kérdezi Nagy István. A „minőség forradalma” eszméje például nem bizonyított tézis. Németh László tagadja más eszmeáramlatok életrevalóságát, miközben nem bizonyítja a maga igazát sem. „Hova igazodjon a magyarság?” — kérdezi a cikkíró. „Tán Németh László az új koreszme? Szintézise talán a szocializmusnak és a fasizmusnak?” Nagy István úgy látja, hogy Németh ismeri a történelmi materializmust, de az emberi elhatározás hiánya megakadályozza őt abban, hogy belássa tévelygéseit. A többi népi író is — például Féja Géza is, Veres is — „sorstudatot” hordoz, holott a „parasztsors” nem azonos a „magyar sorssal”. A népi írók bírálatára azért van szükség — fejezi be cikkét Nagy István —, mivel az őket figyelő fiatal értelmiség ítéletén múlik, hogy „a nép tudatában mennyi lesz a zűrzavar vagy a világos ítélőképesség”.

A híres 1941-es karácsonyi szám megjelenése előtt néhány nappal a Népszava ismételten „a parasztság és az ipari munkásság közös frontja” megszilárdítását sürgeti. [— így — (Kállai Gyula?): Levél a paraszti] júsághoz, dec. 11.]

1942. január 22-én arról ír a Népszava, hogy „A népi írók működése (...) nem hozta meg a kívánt hatást. De az írókra nézve sem járt jó eredménnyel. Egy részük ugyan egészen jól elhelyezkedett, de a többség elhallgatott, és minden népi mozgalom előtt lehetetlenné tette magát.” Maga a mozgalom felbomlott, s tagjai működésének egy haszna volt csupán: megmutatták, „hogyan és mit nem szabad cselekedniük”. (Füzes György: A „népi” írók és a parasztság.) A kivétel: Kovács Imre (akit egyébként Szakasits a karácsonyi szám szerzői közölt szeretett volna látni, Kovács azonban kimentette magát Szakasitsnál). A karácsonyi számban közölt Móricz-cikk miatt is éleződik a viszony Móriczcal és különösen az affért kirobbantó és szító Féjával. Mígnem a Cseresnyés bemutatója körüli hangos viszálykodás, illetőleg Némethnek a bőrösök Bánk bán előadásáról írott jegyzete nyomán a Népszava Németh Lászlót is keményen megbírálja.

A Cseresnyés bemutatójának kritikája (Erdődy János tollából az 1912. január 11-i számban) a legszigorúbbak közé tartozik, aminőket Németh valaha is kapott. Különösen súlyossá teszi a Népszava állásfoglalását az a tény, hogy Némethnek ezt a színdarabját ideológiaipolitikai töltetként kezeli, s azt állítja, hogy Cseresnyés és Völgyi „ugyanannak az iránynak kétformájú megnyilvánulása”. Az egyik (Cseresnyés) a problémák hazug és „passzív elkenője”, a másik (Völgyi) a „nyilas

09