Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)
egyértelműen a reakció táborába tartozóként aposztrofálja a Népszava. (Vő. pl. 1941. febr. 1., febr. 9., márc. 15., márc. 29.) Fontos elvi állásfoglalást jelent a népiek megítélésében az 1941 februári, az új Hang ban megjelenő Lukács György-értékelés: a Prolog vagy epilóg? Ez a tanulmány nemcsak Németh László minősítésében erősíti meg (utólag is) a Népszavát, hanem a népi irányzat személyenként is más és más arculatának differenciáltabb és markánsabb értékelését is befolyásolja. Lukács György e cikkében joggal bírálja Németh és Féja „történelmi idealizmusát” s Németh „romantikus antikapitalizmusát”. Súlyosan téved azonban, amikor azt írja, hogy a Németh-féle „mélymagyar irodalom ’fölénye’ és hivatottsága’ is csak arra való, hogy a Horthy-rendszer reakciós imperializmusának tetszetős ideológiát adjon.” Beállításában Németh László nyilas-szimpatizáns teoretikusként szerepel. Lukács másfelől hangsúlyozza, hogy Erdei és Kovács Imre nem szocialisták ugyan, de „egy haladottabb, demokratikusabb Magyarországot akarnak”, noha „a munkásság szerepét csak itt-ott, főleg kulturális vonatkozásokban ismerik fel”, s a tisztánlátástól még ők is „messze tartanak”. Pedig a tisztánlátás felülkerekedésén múlik — szögezi le Lukács — „a magyar népiesek sorsa”. A népiekkel foglalkozó újabb Népszaua-cikk (márc. 9.) e Lukácstanulmány magyarra fordított címét variálja: Vég vagy kezdet? Mondanivalójának lényege is (bár neveket nem említ) rokon a Lukács Györgyével. E szerkesztőségi cikként közreadott állásfoglalás tartalmatlan és értelmetlen ideológiának minősíti a népi demokráciát (minthogy magyarul „népi népuralmat” jelent), olyannak (s e ponton világos az utalás Németh Lászlóra), amelyben „az értelmes földreformból ’Kert-Magyarország’ — képzelgés, a szocializmusból értelmetlen ’minőségszocializmus” lett. „E tartalmatlan ideológia tette lehetővé, hogy Gömböstől Imrédyig valamennyi miniszterelnökkel szövetkezzenek és jónéhányuk egyszerre kacérkodjék fasizmussal és bolsevizmussal.” A Népszava-cikk végezetül kifejezi reményét, hogy a népiek levonják vereségük tanulságait s megtalálják „természetes szövetségeseiket, a parasztságot, a munkásságot és az értelmiség legjobb rétegeit.” (Külön figyelmet érdemel ez utóbbi sorrend: a Népszava szerint tehát a népi írók a parasztságtól is elszakadtak, azaz már nekik sem természetes szövetségeseik.) A bírálatok sora folytatódik, mégpedig a Márciusi Frontig visszamenőleg. (Vö.: Kállai Gyula: Őszinte szavak egy mozgalomról, ápr. 13.) Darvas József már cikkének címében is a népi írók új útjáról beszél (ápr. 13.), s bár méltatja az 1937-es 12 pont jelentőségét, bírálatként megjegyzi, hogy a népiek a mozgalom felbomlása előtt sem jutottak el a „munkássággal való gyakorlati együttműködés”-hez. Losonczy Géza arról ír (máj. 25.), hogy a Márciusi Front íróinak „’tragikomédiája’ éppen abban áll, hogy nem voltak eléggé osztályírók.” (Lukács György említett 67