Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)

Vekerdi László: A DEBRECENI KÁTÉTÓL A HA MOST LENNÉK FIATALIG „Ha volt ember — írja Németh László 1964-ben visszatekintve útjá­ra —, ha volt ember, aki nem a politika útját akarta járni, sőt bizonyos fokig példája lehet az apolitikus írónak, az én voltam. Aki nem ismer­né, az olvassa el az utolsó cikkemet a Kortársban: a kultúra tovahara­­pózó erdőségében itt van a mi óránk, ha valaha a mi életünkben, hat most kell alkotóan belépnünk a világirodalom népeket váltó folya­matába. íróságom első éveiben ezt az irodalomra korlátozott reményt szolgáltam. A politika közelébe akkor sodródtam, amikor rájöttem, hogy itt valami nagy nemzeti betegség, dermedtség az, ami lehetetlenné teszi, hogy annyi szép tehetség valami olyan összefüggő jelenségbe álljon, mint amilyenek az előttem levő példák: a XVIII. századi német, a XIX. századi orosz és skandináv irodalom. S már egy éve folyt a Tanú ban a minden égtájat sorra vevő irodalmi tájékozódás, amikor olyan kérdé­sek közelébe jutottam, amelyeket majdnem ironikusan politikának ne­veztem, s egy váratlan, durva támadás kellett hcjzzá, hogy kiugrasson, s az embereket legjobban érdeklődő politikai ké 'désekben állásfoglalá­sokra késztessen.” Ez az állásfoglalás fogalmazódott meg, a kor manifesztumokra hajló s -érzékeny határozottságával, a Debreceni k ítéban. Az Ember és szerepből azt is jól tudjuk, hogy a politikai kérdések közelébe — tör­ténetesen épp Debrecenben — az a heves hullámverés sodorta az ifjú irodalmárt, amelyet Illyés Pusztulás-cikke és Fülep egyke-adatai kavar­tak fel az ország közvéleményében. Az idézett 1964-es visszatekintő töredékben Németh a továbbiakban tömören, s példás világossággal vázolja viszonyát szocializmushoz, s marxizmushoz; a jelen szempontunkból csak azt emeljük ki, hogy fel­fogása pontosan — olykor még fogalmazásban is — megegyezik Fülep Lajoséval, ahogyan azt a művészettörténet nagy filozófusa Derkovits­­tanulmányában mintegy végrendeletképpen összefoglalta. Azt pedig, hogy Németh politikai útja — a barátság átmeneti feszültségei ellenére is — milyen mélyen és elválaszthatatlanul, egészen az azonosulásig ósz­­szefonódott Illyésével, azt a Tiszatáj 1995 augusztusi számában megje-38

Next

/
Thumbnails
Contents