Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)
Sándor Iván TENGERSZEM A SZÁZAD TÉRKÉPÉN Tengerszemünk akkor sem volt. Aki valamiféle fodrozatlan tisztaság fölé akart hajolni, hogy érezze a belső csöndet, amelyben egymás mellé rendeződnek a szétszabdalt életdarabok, akkor is legföljebb a szellem tükreit kereshette. Amilyen ez az alig ötoldalnyi írás. Vers vagy tanulmány?, kérdezi Németh László éppen fél évszázada. Csak azt ne gondoljuk, hogy valamiféle műfaji primátus körül forgott az elmemunka. S hogy ezzel a fölösleges kérdezéslehetőséggel máris végezzünk, idézzük azt a mondatot, amely nemcsak pontos válasz, de mint a legtöbb centrális Németh-mondat, egyúttal gondolkozásának és esszéírásának genezisébe is belepillantást enged; abba ugyanis, hogy a szellem törékeny emberének teljesítménye a természet folyamatait mintázó robbanásokban épült. Németh az esszé címében föltett kérdésre ezt mondja: „A műfajokat az életszükségletek teremtik és igazolják. A kultúra, melyben élünk, sarjad, mint a fa; elébb törzset hajt, azután ágat, virágot, levelet, s ha mi a virágot tartjuk is a legszebbnek, van idő, amikor virágozni céltalan, levelet vetni vagy hullatni viszont az élet parancsa.” Hihetjük, hogy az élet parancsára született az esszéirodalomnak az a ragyogó filozofikus vonulata is, amely a fél évszázad előtti magyar irodalom része volt, és amelynek egyik, talán nem mindenki által fölismert remekét próbálom fénybe állítani. Az ilyen parancsokat persze sohasem csak valamilyen aktualitás préseli ki. Az is. De minden fölismerés elé hegyeket emel az idő, a tengerszemekig is rajtuk kell átvágni. Induljunk el egy újabb kérdésből: miért pótolja nemzeti gondolkozásunkban, mint ahogy Kelet-Közép-Európában máshol is, a filozófiát a filozófiai gondolkozás, amihez az írói esszének az a vonulata is hozzá tartozik, amelyet Németh művelt? Az egyik ok bizonyára az, hogy Európának ezen a tájékán a közismerten késleltetett fejlődés miatt, a nagy létfölismeréseket hozó bölcseletet többnyire a körülmények érlelte görcsösebb végiggondolások helyettesítik. Miközben létrejönnek a társadalmak évszázadokon át alig változó konstrukciói, melyeknek egyik vonása az, hogy miképpen lesz egy korszak, szinte megszületésekor, 52