Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)
ződő csoportok önállóságát; az alárendelés helyett a mellérendelés társadalmát. A munkának és a társadalomnak ez a szervezettsége az autentikus ember számára felszabadítaná az emberi erők javát, az embert visszavezetné tevékenysége lényegéhez ... 4. Az előbbiekben kibontott gondolati rendszerhez pár megjegyzés is kívánkozik — mind a részterületek, mind a részterületek egymáshoz való kapcsolódása, mind pedig annak az időszaknak a vonatkozásában, amelyben ez a gondolatrendszer létrejött. A művészetek XX. századi mozgását vizsgáló írásokban kitüntetett szerepet foglal el az irodalom. Magyarázható ez azzal is, hogy voltaképpen írói tájékozódással állunk szemben, s azzal is, hogy az irodalomnak, s különösen a prózának ez a kiemelése később is megfigyelhető lesz Németh gondolkodásában. Egy-egy regényt egy nép, népcsoport szellemi önkifejeződéseként fogadott el. S ebben a vonatkozásban már aligha csak az irodalom Németh által felnövesztett szerepéről van szó, gondolkodását a művészetek közép-kelet-európai fejlődésének sajátosságai is meghatározták. Az új tudományról mondottaknak is legalább akkora a saját mű alakítását inspiráló szerepe, mint amilyen érvénnyel tartalmazták a század tudományának kritikáját is. Itt csupán a Tanít enciklopédikusságára utalunk, s arra a törekvésre, amely a humán és a természettudományos gondolkodás összehangolására irányult. A legnagyobb vitát kétségkívül az új politikával kapcsolatos gondolatok váltották ki, noha ezek még csak látens módon tartalmazták a későbbi Németh László-i ideológia főbb elemeit, így mindenekelőtt a minőségszoeializmust és a harmadikutasságot. Ha a művészetek kapcsán Németh László író voltáról szóltunk, a tudományos megújhodás kapcsán pedig arról, hogy saját gondolati elképzeléseit vetítette rá a tudományok fejlődésére, itt is meg kell említeni: Németh nem volt politikus.de politológus szakember sem; igaz, hogy elképzelései politikai tartalommal is bírtak, de semmit sem tett azért, hogy azokat a politikai cselekvés meghatározójaként a politika szférájában szerepeltesse. A politikai rendszer tartalmi összetevőit tekintve — ide az érdektörekvések tartalma, az ideológiai szféra, s a politikai kulturáltság kérdései tartoznak a hatalmi viszonyok jellegének meghatározó volta mellett — Németh főképpen csak ideológiai kérdéseket érintett. Ha pedig a politikai cselekvéshez elengedhetetlen formai összetevőket, így a politikai szervezetekhez, politikai közösségekhez, politikai normákhoz és a politikai információ rendszeréhez való viszonyát vizsgáljuk, akkor azt 48
