Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)
„.. .akármilyen nyomorult voltam ekkortájt, az, amit a tehetségemnek lehet nevezni, most készült el. Mintha ezeknek az éveknek a nyomása kellett volna hozzá, hogy összesajtolódjék.” Nem lehet véletlen, hogy Németh íróként épp akkor tér vissza az 1920—1923 közötti évekhez, amikor önmaga számára gondolatilag is tisztázza a szerepvállalás lehetőségét: 1928—29-ben, az Emberi színjáték írásakor és az azt követő lázas tájékozódási hullámban. Németh gondolkodásában a válságérzet — láttuk — kettős gyökerű: a társadalmi élet megoldatlanságai éppúgy táplálták azt, mint a személyes lét gondjai. Ez a kettősség továbbra is jelen lesz gondolkodásában. Az Emberi színjáték például legalább annyira a magyarság regénye, s ebben az Elsodort falura és a Halálfiaira emlékeztet, mint Boda Zoltáné, az egyéniség dilemmáját felvállaló modern szenté. A fiatal Németh gondolkodásában ott volt az értelmiségi létezésmód és az autentikus magyarság kapcsolódásának kérdése is. A kultúrát „életet szabályozó elvnek” tekintette, kétpólusú irodalmi modellje pedig — noha az induláskor főképpen a népiség felől volt biztosítva — nyitott volt a világirodalom, az irodalmi korszerűség irányába is. Példaként említhetjük erre a B. Nagy László által ragyogóan elemzett korai világirodalmi írásokat is, így többek között a Pirandellóval foglalkozó esszét, valamint az André Gide- és a Freud-tanulmányt. A korszerű irodalmiság elemzésének irányába hatottak a Némethtel kapcsolatban annyit emlegetett, s a szakirodalom által bőven elemzett hatások is. Hiszen már Adyban sem csupán a veszélyeztetett magyarság költőjét látta, hanem — Király István szavaival — „a jellegzetes antiimperialista élménykörnek, az elidegenedés, a csonkaság elleni tiltakozásnak, a teljességetikának” költőjét is. A válságérzet a húszas évek derekán a fiatalabb írónemzedék tagjainál egyébként is meghatározó volt. Ahogy Lackó Miklós, a korszak eszmetörténetének legjobb ismerője írja, a korabeli sajtóból és irodalomi lapokból „egész ciklusokat lehetne összeállítani a rezignáció, a magány, az idegenségérzés akkor föltámadt költészetéből.” Némethnél — immáron az Emberi színjáték írásának idején — ezt a közérzetet csak mélyítette az egyéniség jogainak, lehetőségeinek vizsgálata. Egyáltalán nem tekinthető véletlennek, hogy ebben az időszakban bontakozott ki Babits Mihállyal való személyes kapcsolata is. Mint ismeretes, Babits a húszas évek közepétől az írástudók felelősségét hirdette, az íróktól pedig a szellem területére való viszszahúzódást követelte. Németh ebben az időben ismerte meg Dosztojevszkij írásait is. Dosztojevszkij — Török Endre kifejezésével élve — az egyensúly felbomlásának írója, műveiben végső soron a természet és a történelem közötti egyensúly felbomlását fejezte ki. A világidegenséggel küzdő Boda Zoltán megalkotója éppen az Emberi színjáték írása idején 40
