Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)

rom fontos forrása: Max Scheler materiális értéketikája, Kierkegaard és Heidegger egzisztencialista személyiségelmélete és Gandhi morális politikaszemlélete. (Itt kell megjegyeznünk: az író etikai gondolkodása korántsem valamiféle XIX. századi konzervativizmus, aminek a közvélekedés ítéli, hanem az etikai perszonalizmus korszerű eszméjének vállalása. Hogy az önépítést, a közösségi morált és az összemberi (antropológiai, nembeli) igényt egyetlen „üdvösségüggyé” kell ötvözni, arra például nemcsak Ady, hanem Dilthey is figyelmezteti. „Diltheytői... nekünk magyaroknak azt a történelmi önalakítást kellene eltanulnunk, melyben egyéni üdvösség, nemzeti küldetés és embertörténet egyet jelent és egyet akar” — zárja róla szóló tanulmányát.)

Scheler nyomán — tanait: középső, „vallásos” korszakának alapmüveit jobbára a kritika közvetítésével ismeri meg — a személyiség Németh számára is megszüntethetetlen értékhordozó. Tárgyivá nem tehető, mint ahogy Kant alárendeli az észnek, a kötelesség kategorikus imperatívuszának, vagy ahogy az empirikus gondolkodás feloldja a hasznosságelvben. „Az egész világegyetemnek a végső értelme és értéke... azoknak a személyeknek a puszta létén (nem teljesítményén) és a lehető legkökéletesebb jó létén (jó voltán), a leggazdagabb tartalmasságán és legteljesebb kibontakozásán, legtisztább szépségén és belső harmóniáján mérendő le, akikben egy időre a világban található minden erő összpontosul és felemelkedik” — olvassuk A formalizmus az etikában és a materiális értéketika bevezetőjében. A Németh-hősök életútján az értékérzés intuitív aktus, belső „szókratészi” hang, mely az erkölcsi „képességek” meglétén alapul, azaz az ember vitális ösztöneiben gyökeredzik. (Fogalmi nyelven ezt a jelenséget végérvényesen majd a sajkódi nagycsszé, A „vallásos” nevelésről írja le.) Boda Zoltán is „erkölcsi-vallási géniusz”, aki az értéklényeget a „személyes üdv” megvalósításában keresőn, a világot önnön dologi korrelátumának tekintőn, a tudás három (scheleri) fokozatát járja be: az „uralmi- vagy teljesítménytudástól” a „kultúr- vagy lényegtudáson” át jut el az „üdv- vagy megváltási tudásig.” Léte se tárgyi lét csupán, hanem „ellenállási” lét, a német erkölcsfilozófus terminológiájával:: Widerstandsein, amelynek az író szótárában az „ellengravitáció” metaforája felel meg.

Scheler etikája (főképp utópikus természete okán) önmagában vitatható ugyan, megismerése mégis rendkívüli jelentőségű Németh gondolkodói fejlődésében. Annak bizonyításával, hogy „minden személy eredeti felelősséget visel valamennyi személy egész világának erkölcsi üdvéért”, hogy „az ember szellemi lényként is csak a történelemben és társadalomban lélegzik”, hogy az induvidum históriai magatartása összekapcsolható a személyiség (transzcendenciában kifejeződő) abszolutumigényével, — lehetővé teszi a számára, hogy — a megszüntetve megőrzés

24