Bakonyi István - Horváth Júlia (szerk.): Tanulmányok Németh Lászlóról – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 36. (Székesfehérvár, 1987)
jávál bővíti.) Az utóbbit (az Angyalföld apropóján) csekély pszichológiai hitele miatt marasztalja el. „A rongyok mögött nines hús. Annak, amit a felület mutat, nem találod meg a befelé vivő folytatását. A regény életszerű, de ez az életszerűség nem az alakjaiból árad, hanem pillanatnyi csoportosításukból... Az az arc, amit az ember a világ felé mutat, mélyebb erők kompromisszuma” — summázza véleményét. Valójában a hagyományos társadalmi regény épp oly szűk keresztmetszete a valóságnak, mint a lélektani analízis. Vajha egyetlen kentaur-műfajjá lehetne őket gyúrni! A hazai tartalékok kimerülvén, Németh László a magyar regény megújításához, a naturalizmus klasszicizáló meghaladásához végül is a kortárs világirodalomban lel ösztönző mintákra. A Napkelet új rovata, a nyugati irodalmakat szemléző Kritikai Napló tulajdonképpen anyaggyűjtés a maga regényírói esztétikájához. Gide és Proust, Woolf és Joyce, Ramón és Huxley vallatása, milyen legyen önnön ars potátikája. Az eredmény Halász Gábor konklúziójával rokon: „A regény mint műfaj, csakugyan bomlik, ami azonban nem jelenti, hogy felbomlik. Csak a XIX. század regénytípusa: a jellemregény halálraítélt. A múlt század regényeiben a környezet a végzet. A környezet gyúrja a hősöket, jellemük a körülmények öntőmintájában alakul ki, a társadalom erői öltenek testet bennük; a regénynek még a pszichológiája is szociológiai. Az új regény nem függ ennyire a szociológiától. Alakjai nem előttünk keletkező termékek, hanem a regény elején kész figurák, akik nem mint mitikus társadalmi erők megszemélyesítői jelennek meg a színen, hanem mint szabad, kószáló, az eseményekre szabad emberek. A regény társadalma sem másolt, regénybe átültetett élet, hanem bő megfigyelésekből szabadon költött autonóm világ.” Boda Zoltánnak, Kurátor Zsófinak szabadságában áll, hogy az „élet kétszerkettője” ellenében önmagát válassza: a legenda útját, az exodus szigetét; hogy sorsukban az etika a történelmet derékszögben metssze. Változik a regény funkciója is: a mimézis a felület törvényévé szűkül, s az a szerepe, hogy — Németh László metaforájával, Fantomas-kesztyűként — az írói látomást, a mű eszméit hitelesítse. Ne hasonló anyagával, hanem igazságérzetével utaljon vissza eredetére, a világra, — azaz „a művészet játékos szellemét a regény valóság-illúzióján” villantsa ót. 2 Németh László regényei emberképét — a struktúrában az eszmék meghatározó jelentősegének bizonyosságaként — a modem polgári filozófia tanulságainak hasznosításával formálja meg. „Üdvtanának” há23
