Lencsés Ferenc: Martonvásár története – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 26. (Székesfehérvár, 1964)
A feudalizmus kora
dalom' A gyúrói gazdák kötelezték magúikat, hogy április 7-re a földet felszántják, elvetik és beboronálják. „Hogy ha az árpa megérik, midőn az nékik tudtukra lészen adva, egyszerre kijönni, learatni a maguk által szerzett kötelekbe beköttetni” tartoznak. Kötelesek voltak az egész termést az uraság szórűskertjébe behordani, összerakni, azután maguk ereje által kinyomtatni. A tiszta szemből az uraság annyit vett ki, amennyit a vetéshez kölcsön adott. „A megmaradott részt két felé mérték.” Az uraság részét a „Granarium”-ba (magtárba) kellett behordani, a másik rész pedig őket illette. Az egész termés szalmáját rendesen kazalba kellett összerakni. „Minden munkát pedig átoljába jól és takarékosan véghez vinni köteleztetnek”. A fold kimérése alkalmával minden lánc föld után egy forint mérőpénzt kellett fizetni.58 A gyuróiafc megbizottaival, Puskás Mihállyal és Valahona Istvánnal, 1832 március 10-én a martonvásári uradalom ismét szerződést kötött. Nevezett pusztabírák Mvigyázása és jótállása mellett a kismartoni és erdőiháti pusztákban 64 lánc földet kaptak kukorica alá. Minden gyúrói lakos „minden lántz földtől 11 váltó forintot fizetett”. Ezen felül tartozott 21 nap robotot két részletben, egyik felét kaszáláskor, másik felét pedig gyűjtéskor szolgálni, három hold takarmányt lekaszálni, felgyűjteni és baglyába rakni, továbbá tíz pesti mérő gabonát Ercsibe szállítani, melyért a termelt kukoricát sajátjának tekinthette. A gyuróiak korábbi években végzett munkájával az uraság meg volt elégedve, ezért 10 lánc feles muhar, 10 lánc feles bükköny földet adott, mely után 1 váltó forint mérőpénzt fizettek. Kilátásba helyezték, hogy néhány lánc feles krumpliföldet is kapnak. A többi gyuróiak földje között mindenki 2 lánc kukoricaföldet kapott.58 1831-ben a martonvásári uradalom a martonvásári jobbágyokkal kötött szerződést hat évi időtartamra a nagyobb és kisebb szőlő megmunkálására. A jobbágyok kötelezték magukat, hogy lehetőség szerint a szőlőt úgy munkálják meg, mintha saját tulajdonuk lenne. A szőlő őrzését a szerződést aláírók, mint a többi szőlőtulajdonos, saját költségükre végezték. A munkák befejezése után — gyümölcsérés idején — a szőlőben való kóborlásért a szerződést aláírók feleltek. Az összes termett gyümölcs, valamint az összes borszőlő az uraságé volt, aki ebből elvitt, a helyi szokás szerint mint tolvajt kezelték. A szerződést aláírók számára tilos volt a szőlőbe káposztát vagy hasonlót ültetni. A hegybíró által égy vasárnap délutánt jelöltek ki, mikor a szerződést aláíróknak megengedtetett, hogy a szőlő felújításához és megjavításához jó tőkéket jelöljenek ki. Rajtuk kivül mást a szőlőben nem szíveltek meg.60 Minden szerződést aláíró a bortermés felét kapta meg. 1845 július 13-án a martonvásári uradalom két heti időtartamra „napszámos companiá”-val szerződött. A két heti időt kaszálásban és gyűjtésben tartoztak eltölteni. Ha a munka előbb befejeződött, akkor az
