Pesti János: Pintér Károly életútja – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 24. (Székesfehérvár, 1963)
zőkörének feloszlatását — amely időnként alamizsnakoldulásig sülylyedt —* s létrehozta székesfehérvári kőműves-, kőfaragó- és ácsifjúság önképzőköre címen az új csoportosulást. E körnek az SZDP helyi szervezetének megalakulásáig — 1903 végéig — jelentős szerepe volt a munkásság nevelésében. Felterjesztett alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta.** Az SZDP politikájának hatása egyébként meglátszott a program alakulásában is. Amikor a Mezőfi Vilmos alapította*** Üjjászervezett Szociáldemokrata Párt az országos kongresszusokon az SZDP politikájából kiábrándult, kispolgári módon gondolkodó tömegek között sikereket ért el, Pintérék újra készülődtek. November 16-ra népgyűlést hívtak össze a vásártérre, hogy az adott politikai viszonyokról, s azok kapcsán az általános választójog kivívásának fontosságáról beszéljenek. Meghívták — a munkásság mellett — a kisgazdákat és a kereskedőket is, de csak 250 munkás jelent meg. A tárgysorozat négy pontból állt: 1. A hadsereg. 2. A civillista felemelése. 3. Az általános titkos választójog. 4. A sajtó. Ezek közül a rendőrség a civillista felemelésének vitáját eleve betiltotta. Itt kapta Pintér az első — valóban következménnyel járó —**** figyelmeztetést : „...ne politizáljanak, mert bizony mondom önöknek, hogy aki a parázzsal játszik, hamar megégeti az ujjait...!”30 A népgyűlésen elsőnek Pintér beszélt.***** Valamennyi napirendi ponthoz hozzászólt, mindenekelőtt a választói joghoz. Részletesen taglalta, hogyan zárták ki a munkásságot az alkotmány sáncaiból. Elmondta, hogy a munkásosztály érdekeivel a parlament nem törődik, hanem a szolgabírák és rendőrkapitányok önkényére bízzák a munkásokat: „Eljön hozzánk egy Pityi Palkó, tart szép beszédeket, hogy eltörlik az adót. Megválasztják és képviselő lesz. Továbbra aztán nem törődik a munkásosztállyal. Vagyon után választanak képviselőket. Példának okáért van valakinek tíz szamara és azután van szavazati joga. Mikor * Újságokban közölték azok névsorát, akik például szüreti mulatság alkalmával 20 fillértől 2 koronáig a kör javára a belépődíjon felülfizettek. ** Sajnos, egyelőre nem áll rendelkezésünkre. *** 1900. április 16. **** A budapesti királyi Ítélőtábla 1904. okt. 14-i ülésén — ahol az 1903. ápr. 26-án elkövetett vád miatt fogják felelősségre vonni — felemlítették az 1902. nov. 16-án elhangzott beszédet is. ***** A másik szónok Garbai Sándor volt. 20