Pesti János: Pintér Károly életútja – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 24. (Székesfehérvár, 1963)

duzzadt Székesfehérvárott is — főképp a mezőgazdasági* és a mozgó** túlnépesedésből. „A munkát kérő, magasba nyújtott karok erdeje mind sűrűbb” lett — ahogy Marx kifejezte. Jelentkezett a nyomor, mint társadalmi fogalom: a munkásság életkörülményei mélyen alatta maradtak szükségleteiknek. Az elnyomorodás tendencia jellegét azonban fékezte az ellene folytatott harc.

A helyi munkásság vezetőjénél is képzetlenebb közgazdász volt a helyi sajtó. Vallotta és állította, hogy a dolgozó munkásoknak sem idejük, sem kedvük nincs a szociális igények megfogalmazásához. S tévesen azt hitte, csak a munkátlan munkások keze hadonászik a tüntető munkások keze között.

Mintha cél volna a „szociális propaganda”. Mintha nem dolgoznának szívesen a „munkátlan munkások”... De nem találja megoldásnak a jobb munkaviszonyok megteremtését sem, mert attól fél, a jobb viszonyok újabb embercsoportokat vonzanak ide, és a helyzet változatlan marad. Az építkezések csökkenése pedig súlyosbítja a helyzetet. Félig azonban elismeri: „Ez olyan kérdés, amelyre nem a mai állapotok tekintetbevételével, hanem csak a szocializmus alapján állva felelhetnénk...”" Azt ugyanis a kifejtett elvek és követelmények alapján felismerte a cikkíró, hogy a gyűlés szocialisták összejövetele volt. A résztvevők azt az elvet hangsúlyozták, hogy a munkások szervező bizottsága érintkezésbe fog lépni a munkaadókkal, és közös megegyezéssel iparkodnak a munkaidőt leszállítani. A lap is „tanította”:

„Mindent együttes jóakarattal, de semmit egyoldalú erőszakoskodással — ez legyen a munkások törekvéseiben is a főelv... terrorizálásnak sehol, de legkevésbé csendes életű városunkban helye nincs”.

Elgondolkoztató — illetve a lap időnként jelentkező józan liberalizmusát bizonyítja —, hogy megrója azokat a szónokokat, akik szocialista elvek hirdetése ellenére se vallották szocialistának magukat.

„Nincs semmi megszégyenítő abban, ha valaki szocialistának vallja magát. A szocializmus oly’ tudomány, s egyúttal meggyőződés, mely elvekért harcol. Minden elvet tisztelnünk kell, és különösen, mert a szocializmus az emberiség boldogítását tűzte ki feladatává, százszorosán tisztelnünk kell.”

Jellemző, hogy a város vezetőit nem érdekelte a probléma. Az sem, honnan jön az emberfelesleg, amelyet az ipar nem tud foglalkoztatni. Az anyakönyvek adatai tárják fel csupán, hogy Székesfehérvárott nyilvántartott munkások jelentékeny része vidékről jött be, a mezőgazdaságból szorult ki. Pintér is csak mint ténnyel számol ezzel, és a megol* Alkalmi munkás parasztok.

** Olyan iparágakból felszabadultak, ahol előbb kezdtek gépesíteni.

12