Farkas Gábor: Szabadhidvég története – István Király Múzeum közleményei: B sorozat 22. (Székesfehérvár, 1962)
A JOBBÁGYVILÁG MEGSZŰNÉSE, HARC A JOBB ÉLETÉRT 1849—1922. A szabadságharc elbukása ellenére az 1848-as vívmányok közül aj jobbágykérdést meg kellett oldani.l A parasztság mozgalma Város és F'alu- Hídvégen egyaránt biztosította, hogy a jobbágyviszonyok megoldását nem lehetett a napirendről levenni. A viszálykodás a falu és azl uradalom között az úrbérben tovább folyt. 1853-ban az, úribéri pereknek1 az uradalomtól való elválasztásáról esett már szó A parasztoknak érdeke lett' volna, ha úrbéri ügyeikben az uradalomtól független bíróságok döntenek. Az uradalom ügyvédjét azonban figyelmeztetik a hatóságok, hogy az uradalmat „érdeklő pereket kezéből semmi szín alatt ki nem adhatja, hanem annak idejében alakítandó úrbéri bíróságoknál maga fogja azokat folytatás végett benyújtani7’.’2 Az uradalom fellépett azok ellen, akik bármilyen vonatkozásban megsértették az uradalom érdekét. Ifjabb Kutasi János, G-yenis Pál városhídvégi lakosok, Bakó Mihály szabadhegyi lakos az uradalom földjén vadásztak. Kéri az uradalom, hogy az illetéktelenül vadászokat bíróság útján vonják felelősségre, és tiltsák el azokat a vadászattól.83 1857-ben, az úrbéri bíróságok létrejötte után az uradalom alkalmat látott, hogy a több évtizedes irtásvisszaváltási pert befejezzék és az irtásföldeket az uradalom; tagosítsa a többi földekhez. Az uradalmi ügyvéd szerint a városhídvégiek „jogtalanul birtokolják jelenleg a selyemmezei és a rebeci erdőföldeket is”. Ezek visszafoglalása ugyancsak az uradalom számára vált fontossá.8* Császári parancsra az úrbéri törvényszékek az úrbéri egyezségeket, a volt jobbágyok és földesúrak vitás ügyeit 1853—1856 között jórészt elintézték. Falu-Hídvég a legelőelkülönítésben került összeütközésbe az uradalommal. Az enyingi uradalom, — amelynek kebelébe tartozott Falu-Hídvég is — még 1846-ben elkülönítette a jobbágyok legelőjét. Ez az elkülönítés törvényes úton ment végbe. Minden egész télek után 10 katasztrális hold legelőt osztottak. A kimért legelőterület nagysága a lakosok szerint kevés-ebb volt, mint az a telkek után várható lett volna. Német János, faluhídvégi bíró, a karádi császári és királyi szolgabírói hivatal által felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint elmondotta, hogy az uradalom 8 öl széles és 5 dülőhossz nagyságú utat hasított ki az elkülönített legelőből. Ez az út az uradalomnak azért kellett, hogy saját birtokából a szentmihályfai pusztába, a Sió bozótba és a rebeczi erdőbe átjárása legyen. Az uradalom az 1846-os legelőelkülönítés után birtokközösséget nem tartott fenn, az út kihasítása után kimondta, hogy azt a hídvégiek is használhatják és az úton az uradalom nem legeltet. 1859-ben a hídvégiek birtokközösségrői beszéltek és megerősítették azt, hogy a kisajátított uradalmi út az elkülönített jobbágylegelő tartozéka. Azonkívül a faizási jogot (erdőbirtokiási jogi is követelték a faluhídvégiek, ezt azonban elutasították, mert ez a jog a jobbágy-24
