Bányai Balázs - Kovács Eleonóra (szer.): A"Zichy-expedíció"- Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 48. (Székesfehérvár, 2013)

Bányai Balázs - Kovács Eleonóra: A "Zichy-expedíció"

,A MUSÁK HALHATATLAN FIÁNAK EMELÉNK E SZOBROT!” 2 7 több tagja egyben a Fejérvári Casino tagjai is voltak. A bizottmány kiküldöttei a szobormintát „arányaiban helyesnek... s nemcsak művészeti tekintetben az öntési kivitelre tökéletesnek, de a kép hasonlatosságára is helyesnek" találták, így a bizottmány szerződést kötött a szobrásszal.80 A szobor elhelyezésére két helyszín merült fel: a „Széchenyi-utczára dűlő tér”, amit másutt „Széchényi tér”-nek is neveztek, illetve a Megyeház tér. A Vörösmarty Szoborbizottmány az előbbit vélte jobbnak, és javaslatát a város is elfogadta, sőt a tér lakóival közösen vállalta az ott folyó csatorna boltozását és a tér rendezését.81 A szobor alapkövét 1865. augusztus 15-én helyezte el Splény Henrik báró,82 amelybe a napjainkig fennmaradt Emlékiratot helyezték el a bizottmány tagjai. A szobor leleplezésére azonban még csaknem egy évet kellett várni, mivel az 1866. május 6-ára kitűzött időpontig még sok tennivaló maradt. A rendez­vény házigazdájának szerepét elvállaló városvezetés újabb bizottságokat ala­kított a tér további rendezésére, díszítésére és az avatóünnepség megszerve­zésére. 1866 márciusában a Vörösmarty család tagjainak, az országgyűlésbe, a főrendiházba, a Magyar Tudományos Akadémiára, a Kisfaludy Társasághoz és számos további helyre elküldték a meghívókat, s az említett testületektől szép számmal megjelent küldöttek révén országossá vált a rendezvény. A családot végül Vörösmarty fia, Béla, illetve a költő három testvére képviselte.83 Vörösmarty Mihály szobra, képeslap, 1900 körül • Szent István Király Múzeum, Helytörténeti Gyűjtemény

Next

/
Thumbnails
Contents