Bányai Balázs - Kovács Eleonóra (szer.): A"Zichy-expedíció"- Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 48. (Székesfehérvár, 2013)
Bányai Balázs - Kovács Eleonóra: A "Zichy-expedíció"
28 A „ZICHY-EXPEDÍCIÓ A május 6-ai ünnepi program szentmisével kezdődött, ahonnan a díszmenet a „szobor-térre” indult. A Pester Lloyd tudósítása szerint „az utolsó koronázás óta (1527) az ős Székesfejérvár ily tömeget aligha látott.” A téren a Himnusz eléneklése után Zichy Jenő, a szoboregylet elnöke tartotta meg ünnepi beszédét, amelyben a reformkor jelentőségének említését követően így emlékezett meg a költőről: „És te, hősök vezére, nagy érzelmek lelkesült dalnoka! Vörösmarty! te valál az, ki dalolva bátoritád, ki dal közepette vezetted népedet az ígéret földjére; te valál az, ki... csüggedni akaró kedélyét népednek uj küzdés-, tűrés és szenvedésre serkentéd! Neked, dicső emlékednek, a musák halhatatlan fiának emelénk e szobrot!”84 A beszéd közben lehullott a lepel, és a szobrot a Szózat első versszakával köszöntötte a tömeg. Miután Zichy befejezte beszédét, Fekete János, a szoborbizottmány jegyzője előadta a szobor történetét, majd további szónoklatok hangzottak el. Zsömböry Ede, a város főbírája és a szoborbizottmány tagja kihirdette a városi közgyűlés határozatát, amely szerint a teret Vörösmarty térnek fogják hívni. Az ünnepélyt a Szózat három versszakának eléneklésével zárták az új, máig meghatározó városképi jelentőségű téren.85 A program délután, a városi lövölde nagytermében folytatódott háromszázötven főre terített díszebéddel, ahol Splény báró, a szoborbizottmány elnöke kezdte a pohárköszöntők hosszú sorát. Az ebéd során több - itthonról és külföldről érkezett - üdvözlő táviratot is felolvastak, és a bizottmánynak, valamint elnökének írt gratuláló levelek az ünnepet követő napokon is szép számmal érkeztek. A fényes nap eseményei a város főbb utcáinak és tereinek díszkivilágításával, illetve a lövöldében rendezett táncmulatsággal zárultak - másnap hajnalban.86 A szoborbizottmány azonban az ünnepségek után sem tekintette befejezettnek tevékenységét. A költő alakjának megörökítését követően szellemi hagyatékának ápolását tűzte ki céljául. A Vörösmarty Kör - a megszűnt casino hagyományainak továbbvitelével - a szobor avatásának első évfordulóján, 1867. május 6-án alakult meg.87 Zichy és a fehérvári polgárok fentebb említett tervei, javaslatai közül így immár csak egy, a színház megvalósítása váratott magára. THÁLIA SZOLGÁLATÁBAN Bár nem tudjuk, hogy Zichy javaslatának volt-e köze hozzá, vagy már régebben érlelődött a gondolat, de a székesfehérvári színjátszás támogatása, illetve egy majdani állandó színház építéséhez szükséges alaptőke előteremtése céljával 1860 júniusának végén alakult meg a Székesfehérvári Szinügyet Pártoló Társulat, amelynek munkáját előbb a Székesfejérvári Casino, majd 1867-