Bányai Balázs - Kovács Eleonóra (szer.): A"Zichy-expedíció"- Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 48. (Székesfehérvár, 2013)
A világpolgár szülőföldjén - Kovács Eleonóra: "Én tehát mindezekkel szemben levonom a konzekvenciákat." Zinchy Jenő mint politikus
ÉN TEHÁT MINDEZEKKEL SZEMBEN LEVONOM A KONZEKVENCIÁKAT.' 109 PÁRTOKON KÍVÜL A Deák-pártból való kilépését pártonkívüli szereplés követte. 1872-ig pártonkívüliként Bihar vármegye élesdi kerületének képviseletét látta el. Az 1872-től 1880-ig tartó három országgyűlési ciklusban főrendiházi tagként vett részt a parlament munkájában. Ez az időszak részben egybeesett az 1879. évi fehérvári országos kiállítás megszervezésével, amely nagy erőket vont el Zichytől. E rendezvény sikere azonban országos ismertséget szerzett számára, s népszerűsége Székesfehérváron - ahol még 1879-ben díszpolgár lett és teret neveztek el róla - igen megnövekedett. Nem véletlen, hogy 1881-től Székesfehérvár országgyűlési képviselője, s mivel újabb sikereket könyvelhetett el, még ugyanebben az évben - az Országos Magyar Iparegyesület elnökévé választották, s ő lett az Országos Nőiparkiállítás elnöke is ugyanekkor - így bázisa és háttere még szilárdabbá vált. Mivel az 1880-as évek első éveitől jobbára már inkább Pesten élt, nem volt akadálya annak, hogy a következő országgyűlési ciklusban a főváros egyik választókörzetét képviselje; 1884-87 között Budapest belvárosának országgyűlési képviselője még mindig függetlenként. Székesfehérváron szerzett népszerűsége elegendő volt, hogy pártonkívüliként is támogassák, majd támogatottságát tovább növelve Budapesten is. Emiatt is érdekes megvizsgálni, milyen érvrendszert alkalmazott 1884. június 4-én tartott programbeszédében mint Budapest-belvárosi képviselőjelölt. Beszédét Deák Ferenc politikájának eredményétől indítja, említve, hogy a passzív ellenállás, a deáki politika volt, amelyet „a közjogi kiegyezés fényes sikerrel koronázott”. Nehéz is lenne Deák Ferenc alakját kikerülni, hiszen a korszak berendezkedése a kiegyezés eredménye. Zichy kiindulópontja az, hogy miután a megteremtett közjogi alapot elfogadták, a képviselők feladata két alapvető dologra vonatkozik. A „belszervezet végleges megállapítása” (valószínűleg itt a magyar államberendezkedésre gondolt) és a közgazdasági viszonyok fejlesztése. Zichy saját feladatát a közgazdasági kérdésekben jelöli ki. Mielőtt saját maga elképzeléseit kifejtené, az akkor működő pártokat jellemzi, azok viszonyulását a kiegyezés kérdéséhez, annak egyes elemeihez, illetve a kiegyezés teremtette körülményekhez, s mintegy önmagát helyezi el e politikai vélemények rendszerében. Elsőként a Szélsőbal álláspontját ismerteti, akiknek felrója, hogy nem veszik figyelembe a Pragmatica Sanctio létezését, s azt, hogy a kiegyezés az uralkodóház részéről ennek az alaptörvénynek az elfogadásán alapult. A mérsékelt ellenzék álláspontját kiismerhetetlennek tartja; úgy véli, nem adnak megoldási javaslatot sem a közös vámterületet, sem a védrendszert, sem a közös fogyasztási területet illetően. A kiegyezés körülményeit felidézve arra hívja fel a figyelmet, hogy nem csupán Magyarország, hanem Ausztria számára is nehéz és gazdaságilag is bizonytalan és kedvezőtlen volt a helyzet. A kiegyezés során vállalt terhek azt is
