Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)

Előszó

Előszó

Csók István (1865-1961) halálának ötvenedik évfordulója alkalmából, 2011 tavaszán Bálványok és démonok címmel nagyszabású életműtárlat nyílt a székesfehérvári Csók István Képtárban, illetve a Városi Képtár - Deák Gyűjteményben. A művész Fejér megye szülötte, így alkalom és helyszín szerencsés találkozása volt ez - részben a róla elnevezett képtárban. A hatalmas életmű válogatott anyagának nyilvános szereplése 2012-ben Balatonfüreden, az impozáns Vaszary Villában folytatódott, Édes élet címmel.

Amint a bemutatás eltérő hangsúlyai jelzik, egy kivételesen gazdag festői hagyaték igyekezett utat találni mai közönségéhez. Nem volt nehéz, ahogyan korábban sem. Csók már neves művészként vállalt szerepet a 19. századot lezáró modernizmus honosításában, tanúja lett az új művészi irányzatok, iskolák és esztétikai értékek váltógazdaságának, képi világa ugyanakkor mindvégig közérthető és általánosan kedvelt maradt, népszerűsége jobbára töretlen. Szereplési alkalmakban sosem szenvedett hiányt. Hosszú élet adta idő, anyagi biztonsággal és utazási lehetőségekkel legyőzhető tér egyaránt megadatott neki, hogy tehetségét kibontakoztathassa. Művei évtizedeken keresztül jelen voltak a Velencei Biennálékon, világkiállításokon; a firenzei Uffizi Képtár önarcképet kért tőle. A műhelyére hullott„reflektorfény"sosem aludt ki, ső minden kihívást nagy ambícióval fogadott. Közönségsikerben, hivatalos elismerésben és értő bírálatban is elegendő része volt ahhoz, hogy munkásságának aktuális mérlegét ő és kortársai bármikor megvonhassák.

A Csók-életmű mélyebbre ásó, tudományos feltárása azonban az utókor, a történeti örökösök feladatává lett: feltenni mindazon kérdéseket, amelyeket fel lehet és kell tenni a 21. század elején is, a befogadás új korszakában - vagy csakis abban. A kiállítás rendezői felismerték, hogy ezt a sokszínű anyagot közvetíteni és magyarázni is újszerűén kell - élve napjaink szerencsésen gyarapodó művészettörténészi eszköztárával. A kurátorok az életmű tagoló-strukturáló elvévé ezúttal nem a hagyományos stílusfejlődést tették, hanem azt a színes és derűs érzékvilágot, amelyből Csók István alkotásai mindig is merítkeztek, maradandó érvényű jelentésvilágot hozva létre. A kronológia megőrzésével így váltak önálló kiállítási egységgé: a templomi, paraszti enteriőröket és mezei jeleneteket felvonultató korai életképek; a szerelem és a testiség irodalmja s-fi I ozofikus gyökerű, szimbolizáló megközelítései; az aktokkal kombinált, identitáskereső önarcképek; a morális tartalmakat hordozó ó- és újszövetségi, illetve magyar történelmi nőalakok; az örök tavasz és az aranykor vágyképei; a múzsaként láttatott nagyvilági asszony; a modern életminta színtereként megjelenő magyar Lidó; a múlhatatlan ihletforrást jelentő modell; a mitikus fantázia alkotta vámpírok és boszorkányok; a megváltás misztikus útjaként felmutatott Nirvána - a nyugati civilizáció ellenpontja; a nosztalgiával szemlélt otthon; a népélet színes hagyományai, tárgykultúrája és jellegzetes figurái - a sárköziek és a sokácok; a személyes emlékeket idéző kert; a legszűkebb család, a gyermek Züzü alakja; a Balaton szín- és fényjátékai; a csendéletek tarka világa.

A témáknak és motívumoknak ezt a majd egy évszázadon át saját kezű replikákkal, átfogalmazásokkal, variációkkal gyarapítón bőségét egyszerre kellett kiállítástechnikailag kézben tartani, hangsúlyait megragadni és gondolatilag uralni. Koncepció és módszertan reményeink szerint a tárlatot követő tudományos konferencián, illetve a jelen tanulmánykötetben került fedésbe egymással. A közben eltelt idő alatt örvendetesen tágult a Csók-kutatás szemléleti horizontja. A komplex közelítés követelménye, rokon tudományok - néprajz és irodalomtörténet - bevonása a kutatott tárgy természetéből fakadóan, illetve sarokpontjainak megfelelően nyert mind nagyobb teret, egyre határozottabb kultúratudományi aspektusokkal. A művész teljesítményét mérlegelő esztétikai értékítéletetek, kritikai minősítések helyébe számos elemzésben inkább történeti-társadalomtörténeti szempontok léptek. A festő kompozícióinak, képi ötleteinek mind szélesebb spektrumú összefüggésrendszerbe illesztése utóbb módszertani igénnyé vált, ami a szerzőket olykor járatlanabb utakra terelte. így került sor pl. a modernségfogalom genezisének, ideológiailag konstruált karakterének, a kánonképződés mechanizmusainak számbavételére nemzetközi kitekintésben, amely a fiatal Csók indulását és hatástörténetét is meghatározta. Ide