Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Variációk - Révész Emese: Variációk Árkádiára - Változatok, kreatív átiratok, átfordítások Csók István festészetében
58 VARIÁCIÓK / IV. RÉVÉSZ EMESE: VARIÁCIÓK ÁRKÁDIÁRA IV.14. IV.1 5. IV.16. IV.1 7. IV.14. Pihenő, 1906 (repr. Modern Művészet, 1906) IV. 15. Gustave Courbet: Szajnaparti kisasszonyok, 1857 IV. 16. Pierre-Auguste Renoir: Odaliszk, 1870 IV.17. Camille Corot: Szicíliai Odaliszk, 1872 lógató bizottságnak és megvette a magyar király számára, a budapesti királyi palotában lesz elhelyezve."41 A csupán leírásból ismert műben az„áhítatos nép" toposzát felváltotta a„kacér szépség" típusa, aki ezúttal a bűnbeesés Évájaként adja át magát a földi örömöknek.42 A Keresztelő Őcsényben kedvező fogadtatását kihasználva Csók 1903-ban megfestette a Mézevőket, amely a sárközi keresztelő plein air párdarabjaként értelmezhető.43 (IV.12.) A kegyes-dolgos nép toposza helyett ezúttal is a gondtalan ünneplést helyezte középpontba, megfűszerezve azt némi frivolitással. A Mézevők Csók első olyan népéletképe lett, amely később másolatok és variációk sokaságában terjedt. Közkedveltségében bizonyára nagy része volt pikáns tárgyának (a menyegző előtt közös mézevéssel pecsételi meg szerelmét az ifjú pár), és a pompás ünneplőbe bújtatott sárközi lány huncut mosolyának.44 Sokácok: a természeti nép orientális eszménye A művek jelzéseinek tanúbizonysága szerint Csók 1902 és 1903 nyarán dolgozott Őcsényben. A következő esztendőben, elhagyva a Sárközt a közeli Mohácson keresett új motívumokat.45 A Duna-parti település lakói, a 17. században Bosznia-Hercegovinából Bácskába és Baranya megyébe települt római katolikus vallású délszláv sokácok ugyan nem illeszkedtek Csók festészetének szoros értelemben vett nemzeti irányvonalába, ám viseletűk színes pompája a sárköziekével vetekedett. A Műcsarnok 1904 téli kiállításán bemutatott Pihenő az első mohácsi nyár benyomásait összegezte.46 (IV.14.) A fák árnyai alatt a fűben heverő, sokác népviseletbe öltözött fiatal lányok csoportját hasonló ernyedt nyugalom önti el, mint a Szénagyűjtők szereplőit. Ám az utóbbiak tárgyi környezete és címadása egyértelműen azt sugallja, hogy szereplői nem henyélnek, hanem a kemény fizikai munka fáradalmait pihenik ki. A jelenet moralizáló tartalmát ez az értelmezés biztosítja. Ezzel szemben a pihenő sokác lányok társasága dologtalan, a természet ölelő nyugalmát tétlen odaadással élvező. Míg a Szénagyűjtők heverő alakjának testtartása zárt, a sokác lányoké zavarba ejtően kitárulkozó, ahogy ruházatuk is hivalkodóan díszes. A téli tárlat értetlenül fanyalgó szemlézői között egyedül Fülep Lajos érzett rá Csók heverésző sokácainak animális érzékiségére. „Összenőnek a fűvel, amelyet taposnak, a bokorral, amely alatt heverésznek, s lényük eredeti tartozéka mindaz a ragyogó napfényfolt, amely aranyát rájuk hinti. Közvetlenül a természet teremtményei, a harmatos földé, melyen felüti fejét a mezei virág, s bennük van az illatozó anyaföld buja tenyészete, a földhöz simuló, hajlékony derekukban, halvány ingükön áttüzelő karjukban s a fű közül elővillanó szemük mély csillogásában."47 Fülep értelmezése jól illeszkedett a sokácokat erkölcsi szabadossággal megbélyegző közvélekedéshez. A hozzájuk kötődő sztereotípiák csokrát nyújtotta a Pallas Nagy Lexikonénak róluk szóló címszava is, amely szerint: „Leányaik közmondásos szépségüek, csúnyát köztük igazán nem látni, annál többet az asszonyok közt, akik 30 éves korukban már valódi vénasszony számba mennek. [...] Erkölcseik hírhedtek, pénzért az apa leányát is prostituálja, máskép nem is telnék a sok női cifra ruhára." Ugyanez a címszó azt is megjegyzi:„Ruházatuk talán az egész országban a legfeltűnőbb, a »magyarországi indusok« elnevezés joggal illeti meg őket."48 Metaforája tehát a sokácok hivalkodó viseletét az egzotikum kategóriájába sorolja, leválasztva a saját (nemzeti) csoport puritán és erkölcsös kategóriájáról. Ebben a vonatkozásban válik érdekessé, hogy sárközi és sokác képein Csók párizsi éveiben kezd el dolgozni. Márpedig Párizsból szemlélve Tolna és Baranya egyaránt idegensége okán érdekes tájék, melyet egzotikuma tehet a francia néző számára izgatóvá.49 Csók kiváló érzékkel mérte fel a külhoni piac igényeit, mikor sokác lányait az orientalizmus nőalakjaihoz hasonló vonásokkal ruházta fel, rokonítva őket a sajátunktól eltérő erkölcsi normák szerint élő természeti népekkel. A párizsi szalonok közönsége Courbet Szajna-parti kisasszonyok egzotikus, délszláv átiratát vélhette felfedezni Csók tétlenkedő sokácaiban, vagy Renoir szivárványos színekben ragyogó algériai leányainak távoli rokonaira ismerhetett bennük. (IV.15-16.) A nézőre élveteg pillantást vető előtéri lányalak ifjonti szépségének teljes öntudatával tárja fel bájait a kíváncsi tekintetek előtt, a háremek
