Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Variációk - Révész Emese: Variációk Árkádiára - Változatok, kreatív átiratok, átfordítások Csók István festészetében
VARIÁCIÓK / IV.RÉVÉSZ EMESE: ÁRKÁDIÁRA 53 VARIÁCIÓK IV. RÉVÉSZ EMESE Variációk Árkádiára Változatok, kreatív átiratok, átfordítások Csók István festészetében* Csók István ifjúkori naturalista „mesterhármasa" közül bemutatása idején a Krumplitisztogatók (kát. 4.) és az Úrvacsora (kát. 7.) sikerét számos nemzetközi díj jelezte. Egyedül a Szénagyűjtők (kát. 9.) nem kapott kiemelkedő szakmai elismerést, mi több, közgyűjteménybe is meglehetősen későn, 1950-ben került. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) Csók 1890-ben festett mezei jelenete bírta leggazdagabb utóélettel, változatok és átiratok sokaságával hálózva be az évszázadot átívelő életművet. Míg az Úrvacsorat Csók sohasem másolta vagy variálta, a Szénagyűjtők az életmű egyik vezérmotívumának tekinthető, amely előbb a Pihenő sokácok variációiban kelt új életre, hogy végül az 1951-ben bemutatott Háború és béke triptichon (IV.36.) középképeként zárja le az életművet. A természetben pihenő fiatalok motívumának makacs visszatérése azt sejteti, hogy a jelenség értelmezése az életmű egészének interpretációjában nyújthat segítséget. A szekvenciasor rekonstruálása egyúttal a másolásnak kulturális jelenségként való meghatározásához is új adalékokkal szolgálhat. Az ehhez hasonló ön-átiratok átszövik Csók életművét, a kreatív parafrázistól a hamisítványig terjedő tömegük pedig idővel akár erodálja is azt. A másolat Walter Benjamin által vizionált destruktív ereje ugyanis működésbe lép.' Minden festői invenciója ellenére azonban a kreatív átiratok, önparafrázisok kifinomult szövedékét csak kevés választja el a lélektelen kópiák pókhálójától. Csók eredendő hajlamát az önismétlésre idővel a megélhetés szolgálatába állította, és amit szerencsésebb időkben a befutott művész körül szorgoskodó műhely vállalt magára, azt maga tette meg.Tágabb körben pedig a holdudvarában nyüzsgő hamisítók hada, kiknek legjobbjai éppen Csók főiskolás növendékei közül kerültek ki. Holott túl azon a jogos aggodalmon, hogy a hamisítványok telepei idővel elfedik e gyanús massza mögötti, időtálló remekműveket, a másolatok elszaporodó tömegének jótékony hatásuk is van. Természetük szerint csak sikergyanús müvek környezetében telepednek meg, és ártalmas tevékenységük ellenére, már csak a reprodukció erejénél fogva is, megerősítik az eredeti mű auráját.2 Az ezredforduló szemlélője azonban közel sem látja ilyen végzetesnek a helyzetet. A másolat fogalmának terebélyes lombozatában a Csók-életművet behálózó telepek igencsak otthonosak. A kópiák, kreatív variációk, mediális és tematikus átfordítások körei innen szemlélve figyelemre méltó kulturális jelenségnek tűnnek. Mozgásukat, áramlásukat a médiumok, művészeti színterek és piaci elvárások hálózatában működő szereplők határozzák meg. Köztük az alkotóé a főszerep, aki azonban épp úgy e kulturális-ideológiai mező résztvevője, mint műveinek (haszon) élvezői.3 Aligha van a másolatok típusainak rengetegében olyan alakzat, amire ez a hét évtizedes pálya ne nyújtana példát. Korjellemzőnek tekinthető, hogy Csók indulásakor általános gyakorlat a tanulást segítő és az akadémikus tradíciót fenntartó művészi másolat.4 Kisgyermekként egy tetszetős barokk szoborcsoportot ábrázoló metszetet másol le ceruzával (I.4.), később a gimnáziumban mintakönyvek ornamenseit utánozza szorgalmasan (III.3.), majd első olajfestményét a trieszti Miramare kastélyt ábrázoló olajnyomatról másolja, később pedig igazodva az akadémikus gyakorlathoz, a Mintarajziskolában Michelangelo Dávidjának gipszmásolata nyomán készít aprólékos tanulmányrajzot.5 (III.4.) Ám ami igazán jellemző munkamódszerére, az saját műveinek újragondolása. Ezek a legritkább esetben mechanikus ismétlései az eredeti műnek. (Sőt, a lélektelen kópia idegen kézre utal.) Csók másolatai változatok, újabb és újabb festői megoldásokkal kísérletező kreatív átira-IV. 2. t V. 3. IV. 1. A szemközti oldalon: Csók István műtermében a Két bálvány előtt, 1912 (SZIKM) IV.2. Léon-Augustin Lhermitte: Szénagyűjtés, 1887 IV.3. Jules Bastien-Lepage: Szénagyűjtők, 1877
