Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
A kiállítás - Keserű Katalin: Csók István - A Bálványok és démonok című életmű-kiállatás megnyitóbeszéde (Székesfehérvár, Csók István Képtár, 2011. április 16.)
428 A KIÁLLÍTÁS / XXIV. KESERŰ KATALIN: A BÁLVÁNYOK ÉS DÉMONOK CÍMŰ ÉLETMŰ-KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓBESZÉDÉ megtaláljuk azt az új, közös beszédmódot, mellyel Csók is kísérletezett (sokác képek, 1900-as évek), s melybe anélkül olvadhatott bele a különböző népek vizuális kultúrája, ornamentális nyelve, hogy sajátosságai eltűntek volna, illetve melyből az illuzionista térábrázolás helyett új, elvont képtér születhetett. Kandinszkijtől Csók korábbi párizsi növendéktársán, a finn Axeli Gallen-Kallelán keresztül a cseh Frantisek Kupkáig említhetők a századforduló éveiben azok a művészek, akik ezt az utat választották, melyhez hozzátartozott a népművészet színgazdagságának átültetése is a festészetbe. A természet, a világ színgazdagságának megjelenítése a 19. század második felének európai művészetében ugyancsak átütő, új probléma volt, kezdetben megmaradva az ábrázolás szintjén (impresszionisták). A Tulipános láda készülése idején a különböző festészeti expresszionizmusokban (Les Fauves, Der Blaue Reiter) és az absztrakcióban érlelődtek meg a festői megoldások, már a népművészetekre utalás nélkül. Egyidejűleg - a narratív, figuratív ábrázolás problematikájának háttérbe szorulásával párhuzamosan - a kép jelentéssel telítettsége érdekében egy-egy (népművészeti) motívum (például a virág) szimbólummá vált. Csók „symbólum"-nak nevezte a Tulipános ládát.6 Gyanítom, hogy - az ábrázolt tárgyak és motívumok összességét tekintve - a magyar paraszti kulturális gyakorlat jelképének, egyúttal életteli volta szimbólumának gondolta, színpompájával együtt. Csók témái, műfajai (a csendélet, az enteriőr), melyekben az ornamentum főszerepet kaphatott, megegyeztek a századforduló egyetemes dekoratív (szimbolista) stílusának műfajaival. Csók stílusa azonban különbözött is attól. Motívumai festőiek, oldottak; mintha a festett színeknek az anyagi voltából és színértékéből keletkező, saját térbeliségét kereste volna. Néhány, az európai művészettörténeti hagyományhoz kapcsolódó képén - mint amilyen a németalföldi enteriőr- és életképfestészet elmaradhatatlan elemét, a dekoratív mustrákban gazdag szőnyeget felvonultató Műteremsarok (kát. 3.) - a szőnyeg síkornamentikája részben a képteret lezáró elemmé válik. E példánknál különösen erőteljes hatású a térbe keresztbe belecsavarodó női test látványa, amely előtt (a kép előterében) egy önálló, puha térréteget képez a képtér szűkösségét fokozó drapéria. Máskora drapériafestészet hagyományához kötődve a kelme hullámos mintájának lágyságával egyensúlyoz képsík és képmélység között. (Párizsihölgy, kát. 24.) Festésmódját foltfestésnek nevezhetjük (ő maga impresszionistának mondta magát, s festészetét gyakran hasonlították is az impresszionistákéhoz).7 Lázár Bélához 1915-ben azt írta, hogy nem tesz különbséget plein air (vagyis szabadtéri ábrázolás, általában tájkép) és intérieur között.8 S valóban, még 1913-ban olyan szokatlan, mondhatni egyedülállóan feszes kompozíciót festett, melyen a tájba kihelyezett belső csendélettel két műfajt egybeolvasztott. (Reggeliző asztal, kát. 97.) Ez nagyszerű művészi gondolat volt, s valóban, senki nem mondja rá (amint a festő remélte is), hogy„nini, hisz ezt már láttuk franciáktól".9 Ezen a képen eltűnik a „helyi motívum", de sajátosságként megmarad a vitalitás, mely (a fával azonossá váló, színes és nagy virágcsokorral) egybefogja a különböző kép- és élettereket. A Fejér megyei Sáregresen 1865-ben született Csók István, hosszú élete során más-és másképpen, de megőrizte ornamentális motívumokban gazdag és dús festőiségét, lásd csendéleteinek, enteriőrjeinek, akt- és életképeinek szőnyeg- (Züzü a kakassal, kát. 71.), virág- (Árkádia- és kertképek) vagy keleti motívumait (Kis Buddha szobor, kát. 40.) az ezek teremtette lüktető, de szűk, sajátos képtérben. Az életkép műfajában alkotott, első kiemelkedő műveit még müncheni tanulóéveinek francia eredetű, nemzetközi stílusában festette. (Úrvacsora, kát. 7,)„Finom naturalista", tónusos életképeinek sorával indult nemzetközi és hazai viszonylatban is kiemelkedően sikeres pályája. 1951-ben újrafestette a Szénagyűjtők (kát. 9.) című korai képét a Háború és béke (XXIII.5.) triptichonjának közepén. Az eredeti Szénagyűjtőket akár legkorábbi művészeti élménye, a Budapestre érkeztekor (1882-ben) látott Majális, a Szinyei Merse Pál-féle nagy mű népi életképi változatának is tarthatjuk.10 Ezzel a képpel Csók egykor az európai rangú, a képalkotás egyetemes alapkérdéseivel foglalkozó magyar festészet történetébe helyezte
