Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Édes semmittevés - Németh István: Dolce far niente - Csók István "bútorképei" az 1900 körüli hollandizmus tükrében
292 ................................................. ÉDES SEMITTEVÉS XVI 1.7. XVII.7. Pasziánsz, 1910 körül (repr. Művészet, 1910; lappang) / XVII. NÉMETH ISTVÁN: DOLCE FAR NIENTE módját alkalmazza. Rendszerint beérte néhány olyan jellegzetes, hollandos motívum átvételével, mint például a nőalakjai által viselt prémszegélyes kabátka, melyhez hasonlóval kétségtelenül gyakran találkozhatunk Pieter de Hooch, Gabriel Metsu (XVII.6.), Frans van Mieris, Jan Steen, Gerard ter Borch, vagy éppen Vermeer egyes életképein. Összességében elmondható, hogy Csók István hollandos modorban festett művei korántsem tekinthetők az említett 17. századi mesterek zsánerképei után készült szolgai másolatoknak vagy imitációknak. Ezek a bájos hangulatképek sokkal inkább arról árulkodnak, hogy a 19. század vége felé milyen nosztalgikus, idealizált (sok szempontból hamis) kép élt a kortársakban Hollandia aranykorának mindennapjairól. Mindezt talán a sorozat legkorábbi darabja, a Dolce far niente érzékelteti a legjobban. Az asztal mellett ülő, s önfeledt mosollyal a nézőre tekintő fiatal nő szó szerint nem csinál semmit, a mű címében is szereplő semmittevés azonban a 17. századi holland polgárok számára korántsem lehetett„édes", hanem éppen ellenkezőleg: a restség, a lustaság megnyilvánulásánaktekintették, s egyáltalán nem nézték jó szemmel.26 Nyilván nem véletlen, hogy a Vermeer és kortársainak életképein szereplő nőalakok is szinte kivétel nélkül mindig tevékenykednek, varrnak, levelet írnak, vagy éppen muzsikálnak. A Dolce farniente főszereplőjének széles mosolya ugyancsak túl színpadiasnak, beállítottnak tűnik a 17. századi zsánerképekkel összevetve. Mintha a modell egy fotográfus lencséje előtt pózolna, s próbálna minél kedvesebbnek, vidámabbnak látszani.27 Bár ismerünk néhány hagyományosan Vermeernek tulajdonított képet amerikai gyűjteményekben, melyek némi rokonságot mutatnak ilyen szempontból Csók István művével, ezekről azonban időközben kiderült, hogy 20. század eleji hamisítványokról van szó.28 Mindez persze szintén azt jelzi, hogy a híres 17. századi holland festők modorában készített képek valóban igen kelendőek voltak akkoriban a műkereskedelmi piacon, így a magyar festő is joggal remélhette, hogy sikereket fog majd elérni ilyen típusú, többnyire kétségtelenül tetszetős festményeivel.
