Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
Édes semmittevés - Németh István: Dolce far niente - Csók István "bútorképei" az 1900 körüli hollandizmus tükrében
ÉDES SEMITTEVÉS ! XVII. NÉMETH ISTVÁN alkotásai után készült.17 Egyes 19. századi holland festők, köztük a Hágai Iskola képviselőinek művei, ugyancsak többször szerepeltek ekkoriban budapesti tárlatokon, sőt ezek közül jó néhányat meg is vásárolt a magyar állam. Tudjuk, hogy Munkácsy Mihály, Paál László, Than Mór és Székely Bertalan éppúgy megfordult Hollandiában, mint Edvi Illés Aladár, Koszta József vagy éppen Szlányi Lajos. Perlmutter Izsák, aki 1898 és 1904 között rendszeresen visszajárt oda dolgozni, holland tárgyú képeivel több érmet is szerzett hazai és külföldi kiállításokon.18 Mendlik Oszkár, Góth Móric vagy a De Stijl egyik alapitó tagja ként ismertté vált Huszár Vilmos véglegesen is Hollandiában telepedtek le.19 Hollandmánia Amerikában Míg a 17. századi holland festmények vásárlói egészen az 1850-es évekig elsősorban európaiak (angolok, franciák vagy éppen németek) voltak, ezt a szerepet a 19. század végén mindinkább a tőkeerős amerikai gyűjtők, Benjamin Altman, Henry B. Marquand, Peter Widener, Charles T. Yerkes, John G. Johnson, Henry Clay Frick, J. Pierpont Morgan és társaik vették át, akik a híres New York-i műkereskedő, Joseph Duveen vagy mások közvetítésével egy-két évtizeden belül lefölözték az európai műtárgypiacot, s tucatszámra vásárolták fel Frans Hals, Rembrandt, Ruisdael és a holland kismesterek alkotásait. Vermeer életművének egyharmada ugyancsak amerikai gyűjtők birtokába került.20 Wilhelm von Bode több cikkében is felhívta a figyelmet az immár a legnagyobb európai múzeumok számára is egyre komolyabb konkurenciát jelentő amerikai veszélyre.21 Jellemző, hogy 1907-ben komoly kampányt folytattak Hollandiában a híres Six-gyűjtemény megvásárlása érdekében, nehogy az árverésre kerülő kollekció egyes féltett darabjai (így például Vermeer Tejet öntő nő című műve) esetleg Pierpont Morgan, vagy más amerikai milliárdos tulajdonába kerülhessenek.22 A híres régi mesterek alkotásainak felvásárlása azonban csupán az egyik látványos megnyilvánulása volt annak a „holland mániának", mely az amerikai kultúrát jellemezte ebben az időszakban. Az angoloktól nem csupán politikai értelemben, hanem érzelmileg is egyre inkább elhatárolódó amerikaiak a 19. század utolsó harmadában a puritán erkölcseikről ismert, a spanyolokkal szemben sikeres függetlenségi háborút vívó, szorgos munkájuk és kereskedelmük révén meggazdagodott, 17. századi holland polgárokban vélték megtalálni legfontosabb szellemi rokonaikat, előfutáraikat. Ezzel is magyarázható, hogy az 1880 és 1920 közötti időszakban minden divatosnak számított Amerikában, ami Hollandiára emlékeztetett. Holland stílusban építették házaikat, bútorozták be lakásaikat, holland módra öltözködtek, s a korabeli reklámgrafikában is eluralkodtak a hollandos motívumok.23 Mindezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy az 1900 körüli évtizedekben az amerikai művészek közül is több százan zarándokoltak el Hollandiába és kezdtekjellegzetesen„hollandos"tájképeket, zsánerképeket készíteni, nemritkán (mint például Walter MacEwen) Vermeer, vagy más híres 17. századi mester modorában.24 Édes semmittevés - Csók István enteriőrképei a 17. századi holland zsánerfestészet tükrében Az elmondottakat figyelembe véve nyilvánvalónak tűnik, hogy Csók István 1900 táján festett „bútorképeinek" hollandos téma- és motívumválasztása korántsem lehetett véletlenszerű. A művész, mint idézett utalásaiból is kiderül, tudatosan igazodott az adott időszakban Európaszerte népszerű hollandizmus divatjához, s kedvelt, bájos nőalakjait azért bújtatta 17. századi köntösbe, hogy ezáltal képeit még vonzóbbá tegye a korabeli vásárlók körében. Bár tudjuk, hogy a Dolce far niente nem talált vevőre az 1897-es müncheni nemzetközi kiállításon, mindez szemmel láthatóan nem tántorította el a festőt attól, hogy később még többször is visszatérjen ugyanehhez a témához.25 Az évek során Csók által számos változatban megfestett holland Varró nő (kát. 64.), Hollandpasziánszozó nő (IV.43., XVII.7.), Holland nő virágokkal, vagy a szintén többször feldolgozott Dolce farniente (XVII.2., kát. 65.) egyaránt azt mutatják, hogy e tetszetős képek készítésekor a festő egyre kevésbé érezte szükségét, hogy a 17. századi festők aprólékos festés-DOLCE FAR NIENTE .................................................291 XVI 1.6. XVII.5. Id. Frans van Mieris: Papagájt etető nő, 1663 XVII.6. Gabriel Metsu: Levelet író lány, 1662 I XVI 1.5.
