Gärtner Petra (szerk.): Csók István (1865 - 1961) festészete - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 45. (Székesfehérvár, 2013)
A megtalált paradicsom - Jurecskó László: Népművészeti motívumok Csók István művészetében
A MEGTALÁLT PARADICSOM / XV. GÄRTNER PETRA: TÁRGYTÖRTÉNETEK KÉPTÖRTÉNETEK XV.9. XV.7. Csendélet, 1908 (MNG) XV.8. Asztali csendélet tavaszi virágokkal, 1914 (mgt.) XV.9. Részlet az Amalfibó\, 1937 [kát. 98.] ban büszkélkedhettek.28 Ennek az ágytípusnak egy mennyezeti darabja (mégpedig az ívesen fűrészelt rövid oldallapja) is bekerült a Néprajzi Múzeum bútorgyűjteményébe. (XVI.37.) A tisztaszobák jellegzetes kiegészítő darabjai voltak a faragott keretű dísztükrök, ám a gyűjteményben szereplő tükör csupán egy népies műtárgy. (XVI.38.) Nagy mérete okán eleve elképzelhetetlen, hogy 20. század eleji paraszti háztartásban használatos lett volna. Festett díszítésének befejezetlenségből fakadó aszimmetrikus mivolta ugyancsak idegen a népművészettől. A Néprajzi Múzeumba kerülésekor K. Csilléry Klára készítette el a tárgy dokumentációját, mégpedig Züzü elbeszélése nyomán. Ebből tudjuk, hogy a tükörkeretet maga a művész kezdte el az ágy mennyezetkeretének stílusában kifesteni, a munkát azonban félbehagyta. A dokumentációból azt is megtudjuk, hogy Csók az ágyoromzat és az ágymennyezet darabjából, valamint a dísztükörből egy egészen különleges fali díszt konstruált: a tükör keretének felső részéhez erősítette az ágymennyezet darabját, míg a tetejére az ágyoromzatot rögzítette, melynek fedlapjára két gyertyatartót és közéjük egy életfát helyezett.29 (XIII.4.) E konstrukció csúcsdíszeként elhelyezett, tarkára festett életfa a Csók-gyűjtemény egyik különlegessége, mely eredeti funkciója szerint egy lakodalmi népszokáshoz kapcsolódott. (XVI.45.) A menyasszonyos ház lakodalmas vendégei éjjel vagy hajnaltájban fölkerekedtek és nótaszóval átvonultak a vőlegényes házhoz, hogy megtekintsék az újasszonyt. A násznép látogatásához sajátos szokás fűződött: egy süteménnyel, almával, dióval, néhol gyertyával feldíszített, életet, termékenységet jelképező faágat, életfát helyeztek el az asztalon az újasszony előtt. A gazdag Sárközben e célból egy fából esztergályozott, színesre festett virágcsokrot vittek az új pár otthonába, amely a lakodalom elmúltával a tisztaszobába, az asztalra vagy a tulipános láda tetejére került.30 A sárközi életfák egy mutatós darabját láthatjuk a művész néprajzi tárgyai között. Csóka maga készítette fali dísz tetejére, az életfa jobb és bal oldalára egy-egy sárközi mécstartót helyezett. (XVI.43-44.) Az esztergált állványzatú, színes festésű asztalosmunka eredetileg szintén a tisztaszobában kapott helyet (többnyire az asztalon vagy a tulipános ládán). Szerelmi ajándéknak készült a két, spanyolviasszal ékesített mángorló. (XVI.39-40.) E tárgytípust még a 20. század elején is adhatta a férfi ajándékul, házasságkötéskor vagy azt követően a választottjának. A dunántúli darabok jellegzetes díszítése volt a spanyolozás, amely a legrégebbi példányokon csupán piros berakást jelentett, majd fokozatosan kiszínesedett, s a piros mellett megjelent rajta a fekete, majd a 19. század második felében a kék, a zöld és ritkábban a sárga szín is.31 Népszerű szerelmi ajándék volt a díszített mosósulyok, kapatisztító, fonóba való gyalogszék, guzsalytü, orsónehezék, fésűtartó - hogy csak néhányat említsünk az egyszerű használati eszközből szerelmi ajándékká váló tárgyféleségek hosszú sorából. A különösen míves darabokat rendeltetésszerű munkavégzésre azonban - az igénybevételt nem bíró díszítőanyagok, berakások vagy a munkát eleve gátló díszítmények miatt - nem használták. A műremekek megbecsültségét jelezte, hogy többnyire a reprezentatív tárgyak hagyomány szabta főhelyén, a tisztaszobában, a tükör alatt vagy a sublóton állították ki őket.32 A Néprajzi Múzeumba bekerült mángorlóról tudjuk, hogy Csók a műtermében tartotta, mint kedves dísztárgyat.33 Csók István néprajzi gyűjteményében legnagyobb számban kerámiák szerepelnek.Találunk köztük bokályokat, butellákat és tálakat, valamint egy vizeskantát és egy kancsót. Közülük több darab is sárközi kerámia.34 A bor tárolására szolgáló bokályokat hagyományosan a tálasfogasra felakasztva, míg a butellákat annak tetejére állítva tárolták. (XVI.5-15.) Már önmagában az a tény, hogy helyük a tisztaszobában volt, jelzi rangjukat. A mutatós, új darabokat természetesen csak ritkán, ünnepekkor használták, hétköznapokon e típus régebbi, megkopott változatai kerültek az asztalra. Ugyanez mondható el a két sárközi dísztálról is: használatuk-amíg újak voltak - lakodalomra, halotti torra, disznótorra korlátozódott.35 (XVI.18-19.) Az ólommázas pálinkás butellák alakja rendkívül változatos lehetett: henger, hasáb vagy lefelé keskenyedő, ritkábban csukott könyv vagy hordó formájú. (XVI.1-4.) A hétköznapi cserépedények közül oly módon emelkedtek ki, hogy nem tömeges árucikkek voltak, hanem egy-egy rokon, barát vagy katonacimbora megrendelésére készített egyedi portékák. Kivitelezésükre viszonylag sok időt kellett
