Lukács László: Az 1848-as móri csata emlékei - Szent István Király Múzeum közleményei. A. sorozat 41. (Székesfehérvár, 2008)
Mihálka Endre honvéd altiszt naplója a móri csatáról
32 irántunk, egyik pinczéböl kilépve, a másikba hívtak bennünket, hol étellel, itallal szívesen szolgáltak. Mire kibírtunk közölök bontakozni, s Csákvárra beértünk, már öreg este lett. Csákvár tele volt Görgei táborával, úgy hogy a szobák zsúfolásig meg voltak telve emberekkel. Legtágabb hely lesz, gondolám, a papnál, s azonnal néhányadmagammal oda siettem, de itt is tele voltak a szobák, Görgei főtisztjei s azok cselédjeivel. Számunkra nem volt hely, tovább barangoltunk a városban, több helyeni tiltakozás, kiutasítás s kitaszításali fenyegetés után, egy öregfazekas műhelyében a fazékcsináló korongjára felülve viradtam meg. Másnap Szilvesztemap reggele virradt ránk, reggeli 8 órakor Görgei egy ágyulövéssel hirdette táborának a ránk nézve oly szomorú 1848. év utolsó napjának reggelét. Csikorgó, kemény hideg volt. Csákvárról Bicske felé húzódtunk, s mire oda értünk, zászlóaljunk majd mind összpontosult; mert többnyire Moórtól mind Csákvámak tartott. Mire Vállhoz értünk délutánra már mind eggyütt voltunk, kivéve azokat, kik Moórnál elvesztek, vagy azon tisztek, kik Fehérvárfelé menekültek. Kosuthnak két nap nem kellett ránk élelmezésről gondolkozni, de még harmadnapra sem kaptunk semmit, majd étien vesztünk el, s a merre mentünk, pénzért sem kaphattunk enni vagy inni valót. Martonvásárján túl, a pestiuton ért el bennünket Rakovszky Sámuel kapitányunk, Majos őrmesterrel, kik mint föntebb említém, még a csataelőtt való estén Fehérvárra mentek, s onnét utánnunk jőve itt értek el bennünket; mind kettő lóháton ülve, bundában volt, a mint az öreg Rakovszky oda ért hozzánk, leszállt lováról, s a hatodik század legénységei közöl többekkel kezet szorított, s elkezdett könnyezni, s midőn a legénység elégületlenségét fejezé ki a felett, hogy a főtisztek a csatából oly sokan elmaradtak, felkiáltott: „Ne búsuljatok fiaim, többé semmiféle betegség vagy nyavala nem választ el tőletek, hanem csak a halál; vagy ha veletek nem lehetek, akkor rezignálok11.”! Ekkor az első szakaszból néhányan a legények közül megfogva kezemet eléje vezettek, itt van kapitány úr, mondák ők, ez volt a mi vezérünk, midőn mind elhagytak a tiszturak, ez az új káplár vezetett bennünket, legutolsó pillanatban is a városba nyomuló vasasok ellen rohamra, s mikor már az első szakasz maga maradt, mi vissza nyomtuk az ellenséget, és ez az új káplár elejtette egy főtisztjöket. Midőn ezt hallotta az öreg, nagyon a szemembe nézett, s így szólt hozzám: „A mely szakasz így beszél egy ismeretlen káplárról kivel csak pár nap óta van, az megérdemli, hogy azon szakasznak vezérje legyen, ha Pestre beérünk, majd ott utasítandom önt, hogy engem hol keressen meg.” Azzal kezet szorított velem, felült lovára, s be értünk Hamzsabégre12 későn, hol be lettünk szállásolva két szakasz egy házhoz. Csákvártól Hamzsabégig igen nagy távolság és azt nekünk, reggeltől estig minden szünet nélkül étien szomjan egymarsban kellett megtenni.
