Lukács László: 1948–49 jeles napjai a néphagyományban. – Szent István Király Múzeum közleményei: A. sorozat 35. (1998)
63 Kossuth Lajos a néphagyományban Kossuth Lajos hazai kultuszának csúcsa kétségtelenül a Kossuth-nóta, nemzeti szimbólummá vált népdalunk, amelynek refrénje {Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!) ma is a Magyar Rádió Kossuth adójának közismert szignálja. A Kossuth-nótával a néprajzkutatók közül Ortutay Gyula foglalkozott (1952, 263-307). Kimutatta, hogy szövegében és dallamában kuruc kori elemek, a XVIII. századi verbuválásokat idéző részletek találhatók. A közelmúltban az is felvetődött, hogy a Kossuth nótát Egressy Béni, a Szózat, a Nemzeti dal és a Klapka-induló zeneszerzője, írta és komponálta (Bérczessi 1982, 900). Különböző szövegváltozatait az egész országból ismerjük (Tari 1998, 23-46). Ozoránál a diadal előtti éjszakán a honvédek és a nemzetőrök ezt a szövegváltozatát énekelték a tábortüzek mellett: Máma nem lesz takarodó, Ez a nap nem arra való. Tüzek mellett daloljatok, Éberségben maradjatok, Éljen a haza! Kossuth Lajos azt izente, Elfogyott a regimentje. Nem fogyott el, mind itt állunk, S győztes virradást kívánunk. Éljen a haza! A szabadságharc bukása után olyan szövegváltozatait is énekelték, amelyekből hiányzik Kossuth Lajos neve (Tari 1998, 35): Felsütött a nap sugara Kedvesemnek ablakára. Örömünk lesz nemsokára, Rosszakarónk bosszújára, Éljen a szép lány! Fehérvárról jött a levél, Hogy babám Magyartól nem fél. Jó hír jött hát örömemre, A szomszédnak forr a mérge. Éljen a magyar! A szövegben említett "fehérvári levél" nem más, mint Fejér megye hűségnyilatkozata Kossuth Lajos kormányzónak. A Függetlenségi Nyilatkozat kiadása után, 1849. május 21-én Fejér megye bizottmánya nyilatkozatában a köztársaság melletti hűségéről biztosította a kormányzót. A Kossuth-nóta természetesen a szabadságharc bukása után, az önkényuralom idején is felhangzott a nép ajkán: titokban otthon, vagy a szőlőhegyi, pincebeli összejöveteleken énekelték. A dal szövege ekkor már a bujdosó Kossuthról beszélt (Juhár 1947):
