Lukács László: 1948–49 jeles napjai a néphagyományban. – Szent István Király Múzeum közleményei: A. sorozat 35. (1998)

41 éves földműves következő szavait jegyezte fel a gyűjtő: "A Budapest felé vonuló horvátokkal a magyarok a Velencei-tó mellett ütköztek meg. Itt csúnyán megverték a magyarok a horvátokat. A horvát sereget beleszorították a tóba, s aki nem fulladt a vízbe, azt menekültében legyilkolták." (Szolnoky 1947, 55.) Mezőszentgyörgyön hasonlókra emlékezett Molnár András 79 éves gazdálkodó: "A horvátok átvonulása veszedelmes volt. A Velencei-tónál vívott ütközetben a magyarok győztek, a horvátokat beleszorították a vízbe. Aki itt nem fulladt a tóba, az elbujdosott a falukban. Itt meg aztán a lakosság pusztította el. Úgyhogy egy sem tért haza közülük Magyarországról." (Szolnoky 1947,71.) Mezőfalván Hőgyi Mihály az édesapjától hallotta ezt a történetet: "A horvátok jól fel voltak szerelve puskákkal, a magyaroknak nem volt csak kiegyenesített kaszájuk. A velencei domboknál fatuskó volt kifaragva, hogy a horvátok azt higgyék, hogy azok ágyúk. Amikor a horvátok a tó túlsó partján letáboroztak, két huszár, akik a magyarokat vezették, elmentek a horvátokhoz egyezkedni, jobban mondva, hogy elvonják a horvátok figyelmét a magyarokról. A horvátok tényleg elmentek a huszárok felé, de otthagyták a fegyverüket. Amikor ezt a magyarok meglátták, előjöttek a dombok mögül, felszedték a fegyvereket, és a horvátokat belezavarták a Velencei-tóba, azok mind ott pusztultak el." (Budai 1954, 2.) Kányán (Tolna m.) K. Kováts József apjától hallotta, hogy Pákozdnál: "A szerbiányusokat beszorították a Velencei-tóba, a sapkájuk vereslett, a víz nem látszott. Olyan volt, hogy csak a piros bosnyák sapkák látszottak." (Nagy 1947b, 48.) Koppányszántón (Tolna m.) 1947-ben a 70 éves Izsák Lajos tudott a tóba szorításról: "A horvátok Törökkoppányon mentek át Iregnek. Disznót ettek, csak annyit vettek el, amennyi kellett nekik, és hozzá egész kenyeret. Aztán beleszorították őket a Velencei-tóba." (Nagy 1947b, 48.) A horvátok tóba szorításának emléke igen elevenen él Zala megyében, ahol támadó seregük átvonult. Kerecsényi Edit néprajzkutató 1947-ben Komárvárosban gyűjtötte a monda egyik variánsát, amelyben a tóba szorítás mellett egy másik nemzetközi mondaelem is szerepel, az ellenségből a hírmondók életbenhagyása, akik hazatérve rémületet keltenek: "Amikor az illírek bejöttek, az öregapám édesapja volt a bíró. Vele rendeltettek edényt, amiben főztek, meg marhát, amit levágtak. Még kenyeret is kellett egy kocsival kivitetni. Aztán szekéren szénát, tüzelőt, ki a Nagypajtai rétre, mert ott ütöttek tábort. Ez a falun kívül van, a Kanizsa felé 21. ábra: A pákozdi csata színhelyén 1982-ben előkerült lőportartó szaru. A Pákozdi Csata Emlékmúzeumában látható. Szent István Király Múzeum Néprajzi Gyűjteménye, lelt. sz.: 82.306.1.