Lukács László: 1948–49 jeles napjai a néphagyományban. – Szent István Király Múzeum közleményei: A. sorozat 35. (1998)

42 vezető útnál. Két-három nap voltak ott szabad táborban. Ütközet nem esett. Senki sem bánthatta őket, mert a hadvezetőségnek az volt a terve, hogy mindenfelé csak beengedi őket, aztán amikor már összpontosult az egész horvát sereg Fehérvárnál, akkor majd rajtaütnek. Úgy is történt. Jellasich horvát bán összegyűjtötte már a seregeit, hogy bemegy Budapestre, de hirtelen körülfogta a magyar huszárság, és beszorította az egész népséget a Velenceitóba. Csak alig maradt hírmondó is. Akkor mondta egyik magyar huszár: - Na, Úristen, most ne segítsd se a magyart, se a rácot, hanem csak nézd ezt a nagy csodát! A hírmondónak meghagyott illérek aztán kettesével, hármasával szökdöstek hazafelé. Sokat megöltek közülök, de sokat segítettek is kenyérrel, mert igen ríttak, hogy a családjuk igen várja őket haza." (Dégh 1952, 151-152.) Kiskomáromban (Zala m.) 1947-ben Laki György 68 éves gazdától jegyezte le Kerecsényi Edit a következő mondát, amely stratégiai szempontból is megindokolja a tóba szorítást: "Mikor bejöttek a horvátok, illéreknek hívták őket, itt nem voltak harcok. Volt ugyan őrsereg, mert azt toboroztak, és mindenkinek el kellett menni, és Sármelléknél meg is próbálták a harcot az illérekkel, de azoknak igen nagy erejük volt. Agyúkkal jöttek. Azért a mi katonáink cselhez folyamodtak. Egyre hátráltak a Velencei-tó felé a Balaton mentén, és mindig beljebb csalták az illéreket. Ott aztán a magyar gyalogság hirtelen kettévált, mire a horvátok azt hitték, hogy győztek, és utánuk szaladtak, vagyis közéjük. Erre aztán a huszárság, amely közben mögéjük került, hátulról megrohamozta őket, és belenyomta a tóba. Mert se szembe nem tudtak már fordulni, mert három oldalról is támadott a magyar hadsereg, sem előre nem menekülhettek, mert ott volt a tó. Sokan közülük a nádcsomókban bújtak meg, mert arra nem ugrattak rá a huszárok, de a többieket mind beletaposták a vízbe." (Dömötör 1998, 135.) A Tolna megyei Muth-pusztán 1947-ben Nagy V. János (szül. 1884) említette: "A szolnoki csatában a magyar huszárok az osztrákokat a Tiszába szorították, hogy majd a vizet elfogták." (Nagy 1947b, 20.) Az ellenség bekerítése és tóba szorítása ismert a hadtörténetben. Az ilyen módon megvívott csatákhoz kapcsolódva a nemzetközi mondaanyagban gyakran 22. ábra: A Dunántúlra törő Jellasics tetteivel számos verses ponyvafüzet foglalkozott.