Lukács László: 1948–49 jeles napjai a néphagyományban. – Szent István Király Múzeum közleményei: A. sorozat 35. (1998)

34 nekülni a magyar seregből. Tudja, erre Szakályon alul csak német községek voltak túlnyomórészben. Az asszonyok kergették vissza ezeket a menekülő svábokat a frontra, a görbéi hegyre. »Amíg a mi férjeink oda vannak, ti sem mentek haza!« -kiabálták nekik." (Nagy 1947a, 15.) Németkéren Perczel Mór felhívására lelkes fiatalok gyülekeztek a kovácsműhelyben, kaszákat, más szúróeszközöket, fejszéket éleztettek. Ezzel szerelték fel a németkéri szabadcsapatot, amely énekelve végigvonult a falun, majd Ozora irányába távozott (Pataki-Pámer 1985). Kalózon az ozorai diadal hírére a férfiak kaszával, kapával, vasvillával támadtak a faluban hagyott horvát helyőrségre: "Azok aztán könyörgőre fogták a dolgot. Elmondták, hogy ők nem is jöttek volna, de minden faluban akasztófa volt fölállítva, aki nem jön el, azt menten fölakasztják. Meg aztán azok is bocskoros, szegény emberek voltak, nem bántották őket. De erre följebb, Soponyán meg Tácon annyi hullát dobáltak a kanálisba, hogy a kálozi hídnál fönnakadtak, a víz meg kétoldalt folyt el. A horvátok aztán itt könyörögtek az ennivalóért, még a malacoknak félretett aprókrumplit is megették." (Csákvári 1978, 4.) Iváncsáról Király György önéletrajzi írásában olvashatjuk: "Idesanyámat Marcinka Máriának hittak. Ünekije má a zükaptya is itt lakott, akkó amikó a falunak mig híre hamva se vót, csak a zaszegen lagtak nihányan zsellírek. Idesanyámékná ászt beszíték, hogy a Kis uccai Marcinkák - a Kis ucca Marcinkábu átt ki - negyvennyócba amikó a horvátok erre menekűtek, ugy eggyesive meg kettesive, akkó űk kijátak a sarokra a vasvelláva, a horvátokat agyoncsapták, asztán elásták ükét a ganyé alá. Amellik horvát betívett a Kis uccába az ugyan onnit ki má nem ment." (1981, 14.) A dunaföldvári ferences rendház história domusának bejegyzéséből tudjuk, hogy 1848. október 10-én a kolostorból gőzhajón Pestre szállították Roth és Philippovics Ozoránál elfogott császári tábornokokat. A közkatonákat szabadon engedték, elindulhattak Horvátország felé. Németh László Magam helyett című önéletrajzi művében így emlékezett meg apai nagyapjáról, a szilasbalhási Kenesseyék volt jobbágyáról: "0 már magunkfajta gyerek volt negyvennyolcban s még most is mint sérelmet emlegette, hogy az apjával zabot kellett vinnie Buda alá. A horvátokról tudta, hogy melyik úton mentek, mit zsaroltak. Az ozorai példát is tőle hallottam..." (1943, 88). Történeti hagyományaink ápolásának egyik szép példáját láthattuk az Illyés Gyuláról készített portréfilmben. Illyés Gyulának az ozorai általános iskola igazgatója elmondta, hogy diákjaival az esemény színhelyén minden esztendőben megünnneplik az ozorai diadal évfordulóját. A tanulók lejátszák az eseményeket, az ellenséget félrevezető hét huszár mondabeli cselét is.