Entz Géza Antal - Sisa József (szerk.): Fejér megye művészeti emlékei - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 34. (Székesfehérvár, 1998)
Fejér megye és művészeti emlékeinek története
Nagy jelentősége volt a malmoknak. A mezőkön szárazmalmok és szélmalmok, a patakok mentén vízimalmok, a Dunán hajómalmok működtek. Mára csak néhány vízimalom maradt fenn, természetesen eredeti rendeltetése nélkül. A szőlőművelés a Bakony- és a Vértesalján sok évszázados, a Mezőföldön pedig a 19. század elején-közepén indult fejlődésnek. A pincék és présházak a szőlőhegyen szétszórtan, de leginkább a dűlőutak mellett sorakoznak. A településhez közvetlenül, zárt sorban csatlakozó sorok elsősorban az egykor németek lakta helyeken találhatók (Mór, Etyek). A pince és a présház ajtajának szemöldökén gyakori az építési évszám és az építtető neve. Néhány helyen megmaradt a régi, fából faragott szőlőprés. A települések összképében meghatározó szerepet játszanak a templomok. Elhelyezésük a falu közepén, az út tengelyében, dombon vagy domboldalon általában hangsúlyos. Ez elsősorban a katolikus templomokra vonatkozik; a türelmi rendelet előtt épült vagy alapított protestáns templomok - a korábban ismertetett okok miatt - a faluképben alárendeltebb szerepet játszanak. Általában a falvak közepén épült a papiak, az iskola, a községháza, néha az uradalmi épület. A 18. századi kastélyok ugyancsak a település központjában, mindenki által jól látható helyen állnak, példa rá a váli Ürményi-kastély vagy Mór két kastélya. A 19. századi kastélyok - megváltozott életszemlélet jegyében - a település szélén, parkban rejtőzködnek. A klasszicista kisnemesi kúria azonban továbbra is a faluban épült, mint az pl. Dunapentelén vagy Felcsúton látható. A 18. század második felében a fontosabb szárazföldi és vízi útvonalak mellett fekvő települések közül tizenöt mezővárossá fejlődött. Közülük a jelentősebbek Mór, Bodajk, Csákvár, Bicske. Dunapentele, Ercsi, Adony, Lovasberény, Kálóz, Martonvásár, Sárbogárd. A mezővárosok nem egyforma mértékben és tempóban fejlődtek. Mór és Bodajk például már a 18. század végén városias jelleget öltött, nem utolsó sorban az ott felépített kastélyok, kapucinus rendházak és templomok központszerepének hatására. Ezeket Bicske csak a 19. század második felében, Ercsi pedig az 1920-as években követte. A 19. század második felében a vasút hozott változást a települések rangsorában. Olyan, egykori virágzó mezővárosnak, mint Csákvár, melyet a vasútvonal elkerült, stagnálás lett a sorsa, míg a több vasútvonal csomópontjánál fekvő Pusztaszabolcs, az egykori uradalmi puszta gyors növekedésnek és városiasodásnak indult. A 19. század második felében, a 20. század első felében épültek ki a Velencei-tó déli partjának üdülőhelyei, amint ezt Gárdony és Velence kis kastélyai, kúriái, vasútállomásai és templomai is tanúsítják. A 19. és 20. században természeti és történeti csapások pusztították a megye településeit, épületeit. 1810-ben és 1814-ben földrengés rázta meg a Móri-árok, illetve a Zámolyi-medence településeit; újabb földrengés pusztított 1985-ben. Épületek rongálódtak meg vagy dőltek romba; nem egyszer a természeti katasztrófa adott indíttatást új, nagyszabású átépítésnek, pl. a csákvári kastély esetében 1814-ben. Az 1848-49-es szabadságharc csatái és hadműveletei közül több is lezajlott a központi fekvésű Fejér megyében, különösebb károk nélkül. Az I. világháború harci eseményei közvetlenül nem érintették a megyét; a történelmi kataklizmára az egyes településeken felállított világháborús emlékművek utalnak. Ezek többsége igénytelen műkő építmény; számottevőbb szoborművel csak néhány helyen - pl. Bicskén vagy Mezőfalván - lehet találkozni. Nagyobb pusztítással járt a II. világháború. 1944 decemberében a szovjet csapatok elfoglalták a megye területének nagy részét. A német hadsereg azonban ellentámadásba lendült, a területet heves harcok árán visszafoglalta; csak 1945 márciusában szorította ki végképp a németeket a szovjet hadsereg. A faluközpontban álló, a tornyával harcászati célokra felhasználható templomok szinte szükségszerűen váltak a hadicselekmények martalékává. Ekkor pusztult el a vértesacsai katolikus templom főhomlokzata, a soponyai református templom 21
