Entz Géza Antal - Sisa József (szerk.): Fejér megye művészeti emlékei - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 34. (Székesfehérvár, 1998)
Fejér megye és művészeti emlékeinek története
föútját a hozzá tartozó figyelőtornyokkal több helyen feltárták. A táborokat a 2. század folyamán kezdték kőerődökké alakítani. Az 5. század közepéig használatban maradtak. A táborok mellett mindenütt település alakult ki. Az adonyi tábort az erózió nagyrészt elpusztította, a baracsi légi fényképről észlelhető. A pannóniai limes ásatással legtöbbet kutatott települése Dunaújváros-Intercisa. Vaskos falait belül vastag földsánc erősítette. A kb. 1,3 m falvastagságú, belső négyszögü saroktomyos és kiugró kaputomyos tábort a 4. században legyező alakú saroktomyos erőddé építették ki. A tábor melletti településen a 3. században falfestéssel díszített, városi kényelemmel ellátott, padlófutéses kőházak épültek, továbbá egy közfürdő, melyet a katonai alakulat is használt. Az 1000 fős alakulat elhelyezésére szolgáló táborban — amely a birodalomszerte egységes elvek szerint készült - szabályos utcahálózat volt, középen táborparancsnoki épülettel. A 3. század elején Pannonia Inferior limesén ez volt a legjelentősebb hely az aquincumi légiótábor után. Az utak csomópontjában nagyobb települések nyomait ismerjük (Fehérvárcsurgó, Csákvár). 1058 óta tervszerű ásatások hozzák felszínre Gorsium (Tác-Fövenypuszta) maradványait, melyek egyes részeiben konzerválva és rekonstruálva tanulmányozhatók, és mint ilyenek - Aquincum mellett - az ország legjelentősebb római romegyüttesét alkotják. A részletkutatások hiánya miatt azonban a település és egyes épületeinek jellemzése ma még nehézségekbe ütközik, sőt az egykorú források (Itinerarium Antonini) nyomán a település egyértelmű azonosítása is problematikus. Ezen a helyen már az 1. században tábor állt. A gorsiumi építkezések kezdete a tartomány katonai alakulatainak részvételével Kr. u. 106-ra tehető. Tervezése feltehetőleg összefügg Hadrianus 106-108. évi aquincumi helytartóságával, és 118. évi pannóniai utazásával, illetve az építészet iránt érdeklődő császár Róma építkezéseiben való személyes közreműködésével. A település szerkezetét egy nagyszabású, körítőfalas szentélykerület határozta meg, amely egy központi tér illetve szabadon álló oltár körül teraszosan kialakított együttes. A templom a klasszikus hagyományok szerint épült; előcsarnokának oszlopai és a további oszlopcsarnokok kisázsiai bányákból (Tarsos, Pergamon) származó szürke gránitból készültek. (Ezeket a középkorban Fehérvárra vitték a királyi bazilika és a prépostság számára.) A pergamoni Heroonhoz hasonló csarnokok egy 1. századi kultuszhelyet - vályog-faszerkezetű forrásszentélyt - fogtak közre. A szentélyek feltehetőleg a tartományi császárkultusz, vagy esetleg valamely hellenisztikus misztériumvallás szolgálatában álltak. A nymphaeumok reliefjei, és a valószínűleg a szentélyekből és a csarnokokból származó domborművek, amelyek a trójai mondakört és a Herkules-mítoszt ábrázolják, az éremképek tanúsága szerint a császári reprezentációval kapcsolatosak. A szentély kerül et szolgálatában állt a csarnokok mellett található padlófutéses ház, melynek falfestése az aquincumi helytartói palota 2. korszakával rokon. A szentélykerülethez tartozó eddig feltárt településrész nyugat felé a folyópartig terjed, és az utazással összefüggő létesítményekből áll. A vendégfogadót az 1. századi tábor faszerkezetű elődépületén emelték; mellette kút, a személyzet lakása, templom, hivatali épület, a lovak váltását, ellátását, kocsik javítását szolgáló létesítmények és boltok sorakoztak. Itt volt a Sárvíz átkelőhelye a kikötésre használt öböllel. Az épületek falait a 2. században vályogtéglából készítették, de festették; a 3. században kővel átépítették. Ekkor építettek egy nagyobb magtárat is, talán a terményadó tárolására. A hivatali épület falfestése az aquincumi helytartói palota keleties mintáit követi. A délre fekvő településrész - az 1. században a katonai táborhoz tartozó falusi negyed - iparteleppé alakult. A lakóházak az 1-2. században nem különböztek a késő kelta őslakosság földbe mélyített, vesszőfonadékkal erősített vályogházaitól. A 3. századtól kőházak is készültek. A negyed peremén a 2-3. században erődítést emeltek. 10
