Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Kézművesipar a Palotavárosban
Kossuth kalapot századunkban a székesfehérvári mesterek keveset gyártottak, ehhez inkább Dunapentele és Perkáta kalaposai értettek (Varga 1956, 7). Mindez nyilván összefiigött azzal a körülménnyel, hogy a gömbölyű tetejű, széles szalagú körül felhajtott karimájú Kossuth kalap az önkényuralom idejétől a múlt század végéig maradt divatban. Legtovább az Alföldön és Kalotaszegen hordták. Természetes, hogy az alföldies jellegű Mezőföldön később tűnt el, mint a megyeszékhelyen. A Kaiser kalapot a Duna melletti települések délszlávjai kedvelték. 7 cm-es karimáját 8-as szegővel tűzték le, 24-25-27-30-as hátulmasni átkötőt készítettek hozzá. Ennek a hátulcsokros kalapnak a közepét vágták be rác viselői, így teteje háromszögszerűen hatott. A pásztorok, de különösen a számadók és ispánok ünnepi könnyű kalapként ugyanilyen fazont kértek maguknak a vásárban (Varga 1956, 12). A kepes vagy juhász kalapot ugyancsak a pásztoremberek hordták. Erősnek, vízhatlannak kellett lennie. Karimája 6,5 és 8 cm között változott, melyet cikkcakk alakban saját színéből szegtek. 17-es átkötője oldalmasniját 3 kicsi fekete gomb díszítette (Varga 1956, 12). Egyes fazonok a kalaposmesterek körében is nyerhették elnevezésüket arról a településről, melynek jellegzetes, kedvelt viseleti darabjaivá lettek. Kmóri vagy schesser kalapot Mór és környékének német ajkú lakói hordták. Ezt a 6 cm-es, szegett karimájú, széles, 27-30-as átkötőszalagú, magas, kissé hegyesbe futó tetejű kalapot a földműveléssel is foglalatoskodó, szerény anyagi helyzetű és felszereltségű, móri Répási család állította elő. Apáról fiúra öröklődött náluk a mesterségbeli tudás. A vevők olyannyira csak bennük bíztak, hogy móri kalapot másik mestertől egyáltalán nem vásároltak, hiába próbálkozott az azonos minőségű és fazonú árucikkeivel. Tőkeszegény állapotuk miatt azonban rendszeresen együttműködtek az egyik fehérvári kalaposcsaláddal. A palotavárosi műhelyben előállított móri kalap a Répási sátorban és Répási címkével került forgalomba. A gyúrói kalapot a névadó községben valamint környékén, Vértesacsán, Kajászószentpéteren használták. A gavallér kalaphoz állt legközelebb, a félmagast egy kicsit meghaladta és igen fényes színben ragyogott. Karimája 8 cm-es, szegőszalagja 6-os, átkötője 10-es volt. Nagy Lajos vértesacsai kalapos találmánya, de idővel székesfehérvári mesterek is utánozták (Varga 1956,11). A gyerekkalapok mindig követték a felnőttek körében használatos fazont, csak kisebb formára, 12 év körüli legénykék fejére készültek. Átkötószalagul 10-es, szegőszalagul 6- ost használtak hozzá. A masnira Csehországból hozatott rózsalevél, kiscsikó, kiskakas, tulipán formájú brosstűket tűztek (Varga 1956, 12-13). A parasztság kizárólagos fekete kalapjával szemben az iparosság színeset, főleg sötétszürkét, sötétbarnát, feketét hordott - a már említett Lónyain kívül Kréta és zephir fazont. A változó divatot úgy fazonban, mint színben leginkább a városi hivatalnokok követték. Részükre a kalaposok gyári késztermékeket vásároltak, s azokat adták tovább. Széles skálán, számtalan árnyalatból lehetett választani. A két világháború közötti időszakban a divat szeszélye a világosszürke és a világoszöld mellett a rózsaszínűt és a bordót is kapóssá tette. A városlakók egy része mindig kedvelte a zsinóros, makkos vadászkalapot. Az orthodox zsidóság a nagy szélű, akár 8 cm-es karimájú fekete kalapot tartotta magához illőnek. A cigányok kizárólag a nagykarimájú zöldért rajongtak, azon belül szerették a finom, drága anyagú fejrevalókat. Az utóbbi évtizedekben szívesen viseltek barnát is, zöld szegéllyel. Dittrich István műhelyében formálódtak a gömbölyű fejű, 5 cm-es, beszegett karimájú, keskeny szalagú vitézkalapok. Vásározás A zárt falusi közösségek felbomlásáig a parasztember számára a kalap viselete elmaradhatatlan részét alkotta. „Ha nem vót a fejünkön a kalap, úgy éreztük, nem öltözködtünk föl!” - emlékeztek az idős falusiak. Mindig is a fejükön hordták, csak étkezéskor, temp76
