Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Régi palotavárosi kocsmák és vendéglők
Új, kétszintes épületet emeltek a korábbi rozoga, alacsony helyébe, ahol már a söröző jelleg dominált. (A Haggenmacher sörgyár neve után azóta is Háginak hívják.) Megváltozott a vendégek összetétele is. A Hágiba már csak a tehetősebbek, az úri közönség járt. Az 1970-es évek rossz hírű Háromlépcsős kocsmája a Tolnai utca-Sütő utca sarkán korábban a fülei Papp család tulajdonában volt. Környékbeliek, Zeller soriak (Tátra, Mátra, Fátra utca) kisebb mértékben a Tóváros (Széchenyi utca) parasztjai látogatták. Hasonló volt a vendégek összetétele aTolnai utca - Jancsár utca sarkán álló kocsmának, ahol a bérlők elég gyakran váltották egymást. A hangosabb szó vagy nótázás itt nem volt ritka. Jobbára csak Bernáth kocsmának nevezték tulajdonosa nyomán. A Sziget utca 1. szám alatt, ugyancsak sarkon álló vendéglőben rend és tisztaság járta. Az üzlet vezetésében mintegy fél évszázad alatt a Pingitzer, Hirtling, Csobánczi és Szalay családok cserélődtek. A három helyiség, a jó bor, s ételek vonzották a vendégeket még a Belvárosból is. A Piac térnek az egykori vár felöli oldalán is működtek italmérők, de ezek inkább a Belvároshoz, s nem a Palotavároshoz tartoztak. Ugyancsak a városrészen kívül feküdt a Rózsáskert és a Sóstó melleti kocsma, ahova szívesen jártak a palotavárosiak, akárcsak a Szent István teremben rendezett bálokra. A vendéglők, kocsmák mellett nem feledkezhetünk meg a városrész szép számú fűszer- és szatócsboltjáról sem, ahol a szomjas vendég szintén talált italt. Szemléltetóül megemlíthető Deutsch Aladár Simor u. 5. szám alatti vegyeskereskedése. A parasztemberek szívesen bejártak hozzá, mert a lószerszámtól a petróleumig mindent megkaptak, amire gazdaságukban szükségük volt, s emellett italt és harapnivalót is vehettek. Vagy utalhatunk a Rác utca - Szúnyog utca sarkán lévő szatócsboltra, mely Sándorovits János tulajdona volt, és amelyben bort és pálinkát egyaránt mértek, kielégítve a környékbeliek igényét. Télen fedél, nyáron az udvari eperfa alatt fogyaszthattak a vendégek. A régi palotavárosiak azt tartották, hogy minden utcában kell lenni egy suszternak, egy fűszerboltnak és egy kocsmának. Mint láthatjuk, az elvárásnak a kocsmárosok a maguk részéről eleget tettek. A feudális társadalomban, majd a kapitalizmus korában a megbecsült, elismert mesterségeket az iparosok családon belül igyekeztek nemzedékről nemzedékre örökíteni. A vendéglősök, kocsmárosok sajátos helyet foglaltak el a társadalomban, annak értékrendszerében. Ráadásul egymás közt is rangsort állítottak fel. A vendéglős rendszerint többre tartotta magát a kocsmárosnál. Úgy tartotta, hogy neki tanulnia kellett a mesterséget, míg kocsmáros bárki lehetett. Általában iparos, ritkábban, földműves vagy vendéglős családból kerültek ki. Szorgalmas, ügyes munkával rendszerint több-kevesebb vagyonra tettek szert, amit városi ingatlanokba, de még inkább néhány száz négyszögöl öreghegyi szőlőbe fektettek be. A társadalmi megítélés során azonban nem tekintették többnek őket, mint a jól kereső mesterembereket. Vagyonuk ellenére is csak kivételes alkalmakkor ülhettek egy asztalhoz a náluk vendégként jelenlévő vezető beosztású tisztviselőkkel, katonatisztekkel. A vendégekkel mindig szívélyesen beszéltek, pillanatok alatt kiszolgálták. A vendéglősök egymás számára nem csak a konkurenciát jelentették. Az azonos érdek összefűzte őket, nemegyszer közösen mentek bálozni, mulatni. Némelyikük egy emberöltőn át ugyanabban a vendéglőben maradt, mely általa lett ismert, nyerte el sajátos képét (Kiss Kálmán, Berki József, Héjj Imre, Papp Imre). Amegállapodottabbak mozgásszervi betegségük gyógyítására évente egyszer hévízi üdülést is megengedhettek maguknak. Gyerekeikkel kitanultatták a mesterséget, de a cél a középiskola elvégzése, a hivatalba juttatás volt. A megfelelő üzletvitel érdekében a forgalmas helyen, utcasarki házban, piac közelében nyitott kocsmával, a vendéglővel egy épületben laktak, így szinte állandóan a vendégek rendelkezésére álltak. Szerényebb, egy-két szobás lakást használtak, mely szinte minden komfortot nélkülözött. Az áru beszerzésétől a kiszolgálásig mindent a tulajdonos vagy a bérlő és családja végzett. Nagyobb forgalom esetén a konyhában egy szolgálólány, az udvarban egy kocsis, mindenes segédkezett. Az általános vonásokon túl egy-egy életút áttekintése teszi szemléletesebbé helyzetüket. 87
