Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Kézművesipar a Palotavárosban
nél sűrűbb, apróbb volt az öltés, annál szebben mutatott. A varrás két helyen dupla sorosan történt, általában 1,5 cm szélesen. A kéreg ilyen módon történt összevarrása után vették le a klupnikat. A felső és az alsó ráfot lényegében azonos módon állították össze. Amikor kikötötték a kérget, a görbekés vagy sniccer segítségével egyenetlenségeit, szálkáit lefaragták. Az egyenes késsel a hársnál maradó farészt vágták le. Következő lépésnek a fenék kiszabása számított. Nagyollóval vágták ki a szükséges méretet úgy, hogy a fenék Balázsik Antalnál 1,5-2,5 cm-rel nagyobb lett a kéregnél, amire rátették, fölfeszítették. Szentes János 2 collal vágott nagyobbat. Ha szórszita készült, a fenékhez valót előbb beáztatták, úgy vitték föl a kéregre és „így száradás után feszült, mint a dob”. Az újabb fázis a fenék besodrása, toknizása volt. Gombolyagban álló vékony rézdrótot használtak föl e célra. Fárasztó, kemény, ujjakat véresre maró munkával bedolgozták a szövet szélébe a rézdrótot, majd összesodorták. Az így elkészített ráfot a padra helyezték, s rápasszították az alsó részt, s ezzel a fonák a kettő darabrész közé szorult. Egy fakalapáccsal, klupholccal ütögették, nyomták egymásba a két szitarészt. A szövetnek jól kellett feszülnie. Mikor 1,5-2 cm-re egymásba ment a két darab, a drótokat kihajtották. A két ráf érintkezésénél beáztatott fűzfavesszőt hajtottak körbe, mely alá a drótokat az aládugóvas segítségével bedugták. Ilyen módon azok megtartották a vesszőt is. A jobb rögzítés érdekében rézkalapács segítségével 15 mm hosszú drótszegekkel 8-10 cm-ként körbeszegelték. A század elején még rézszegeket használtak. Az átütött szeget belül elhajtották. Voltak sziták (13-14 collosok illetve nagyobbak), melyek alá kereszt alakban rézdrótból erősítőt tettek, megvasalták. Négy helyen árral kiszúrták a szita kérgét, bedugták a drótot, középütt keresztbe vették, megtekerték, hogy jó feszes legyen, végül ezt is aládugták. Befejező mozzanatként kéreggyaluval egyenesre simították, hogy a háziasszony kezét ne sértse. Szentes Jánosék a rézszitát nem mindig szegezték, viszont a szórszitánál kivétel nélkül ezt a rögzítést alkalmazták. A rosta készítése lényegében ugyanúgy történt, mint a szitáé, de a fenékbesodrásnál drótot nem használtak, hanem magát az anyagot hajtották vissza. A rosta aljába kereszt illetve csillag alakban szinte kivétel nélkül horganyzott drótot tettek, megvasalták, hogy a súlyt jobban bírja. Hátránya abban jelentkezett, ha valaki később nem kellő gonddal kezelte a rostát, a drót elrozsdásodott, elvágta a feneket. A szitát, rostát készítői felső részén, a varrás mellett meg is jelölték. Szentes János jele X, Balázsik Antalé *, de lehetett találkozni + és □ alakú jelekkel is. A jó szita mindenekelőtt kerek, gömbölü volt, jó feszes, masszív fenékkel. A régi erdélyi kéreg és a lószőr fenék nagyobb garanciát nyújtott. A fenék szilárdítását elősegítő drótot egyesek szerették, mások direkt kivetették, idegenkedtek tőle. Egy-egy szita hosszú ideig, akár fél életen át is eltartott. A régi feneket sokszor előbb vágta át a drót, mintsem elrozsdásodott volna. Ilyen esetben a tulajdonosok megfenekeltették. Egykor jó kérgek voltak, így kifizetődő volt a nem drága javítást elvégeztetni. A javításra hozott szitán, rostán a mesterek rögvest a jelüket keresték, ha nem találták vagy mást találtak, akkor szabódtak a munkától. („Nem tudom megcsinálni; nem lehet vele mit tenni; nincs anyagom” stb.) Menjen a tulajdonos ahhoz, akitől az árut vásárolta! A két mester műhelye egymáshoz közel, igen előnyös helyen feküdt. A bejárat előtt zajlott le szerdán és szombaton a búzapiac, (egy ideig a tér is a Búzapiac nevét viselte) melynek áruihoz a szitások termékei szorosan kapcsolódtak. A vevőknek szinte keresni sem kellett az üzleteket. Mindettől függetlenül a két világháború között az árusító iparosok közé még ki is rakodtak. Otthon ez idő alatt valamelyik családtag vagy a segéd állt a vevők rendelkezésére. Ugyanígy történt, ha a mesterek vásárba mentek. Ilyenkor már este fölpakoltak a megfogadott fuvaros kocsijára. A szitákat egymásba rakták, s ezzel kisebb helyet foglaltak el, majd 3-4 hosszú léc közé csúsztatták, mintegy 3 m hosszan. Megkötötték, s így az összetöréstől, kilyukadástól védve szállítható volt.Távolabbi helységekbe már előző este, éjszaka 9-10-11 órakor elindultak, pokrócokba burkolózva, hogy 82
