Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Kézművesipar a Palotavárosban
Acsalád lakása 1944-ig a Palotavárosban,Tobak u. 5. szám alatt volt, ahonnét a Burtelepre költöztek, de egy bombatámadást követően fedél nélkül maradtak. A II. világháború után előbb a mestertárs Szentes Jánosnál húzódtak meg, majd bérlakásba, végül családi házba költöztek. A háborút követően előbb a szita és rosta, majd a viszonyok konszolidálódásával, amikor az emberek a tulajdon védelmére már jobban gondoltak, a kerítés iránt mutatkozott kereslet. 1948-ban az edény árusítására vonatkozó engedélyt visszavonták, de a szita és ágybetét készítése, főleg pedig a drótfonás biztosította a megélhetést. A mezőgazdaság szocializálása és a gyáripar, ugyanis a szitakészítés szükségességét csökkentette, visszaszorította, így a drótfonásban kellett elóbbrelépni. Balázsik Antal két fia, az 1932-es születésű ifjabb Antal és az 1934-es József kitanulták a szakmát, segédlevelet szereztek. Ilyen minőségben nem dolgoztak az apjuk mellett, de rendszeresen besegítettek, főleg ha nagyobb mennyiségben kellett árut termelni. Másutt szerzett ismereteiket is hasznosították a műhelyben. Ifjabb Balázsik Antal, a későbbi gépésztechnikus, 1953-ban villanymotor-meghajtású drótfonó gépet szerkesztett. Erre annál is inkább szükség volt, mivel a szita iránti kereslet 1952-53-tól kezdett igazán visszaesni. A javítás sem hozott túl sok keresetet. így Balázsik Antal tevékenységének jelentős részét 1978-ban bekövetkezett haláláig a drótfonás tette ki. Indulásában merőben eltérő Szentes János pályája. Mint székesfehérvári születésű (1911) fiatalembernek apja, id. Szentes János halálakor, 1928-ban kellett átvennie annak műhelyét, mely a századfordulótól a lakással együtt a Simor u. 7. szám alatt állt. A tragikus körülmény a fiú számára egyben a Felsőkereskedelmi Iskolában folytatott tanulmányok megszakítását is jelentette. A szakmát apja segédje, Kálovics István mellett ekkor kezdte megtanulni, hogy azután Budapesten mestervizsgát tegyen. A megörökölt műhely tulajdonosa természetesen nem kényszerült vándorlásra. Az üzem átvétele azonban nem ment zökkenők nélkül. A kevésbé színvonalas munkavégzés visszaeséshez, kisebb mértékű eladósodáshoz vezetett. A vendéglőscsaládból származó Bánffi Jolánnal 1934-ben megkötött házasság az üzletvitelben is változást hozott, kifizetésre került az adósság is. A feleség nagy részt vállalt az iparosi, kereskedelmi tevékenységben, elsősorban a vevőkkel foglalkozott. A szita- és a rostakészítés mellett szúnyoghálóként szövetet értékesítettek, ennek során a molnárok és kőművesek is vettek tőlük. Ali. világháború idején lehetőséget kaptak edényárusításra, de a kereskedést ténylegesen alig tudták megkezdeni. A front elől Ausztriába menekültek, ahonnét 1 év után tértek vissza. A szitakészítés mellett kézihajtású géppel rövidesen hozzáláttak a drótfonáshoz is. Az 1940-es évek végén edénykereskedési engedélyüket visszavonták, üzletük egy részét más személynek utalták ki. Közben a szitakészítésjavítás rovására a drótfonás szerepe egyre nőtt, ezért segédet is alkalmaztak. Grunig Ferenc korábban Balázsik Antalnál dolgozott, ekkor Szentes Jánoshoz állt be és haláláig ott is maradt. Szentes János 1975-ben elhunyt. Felesége ezt követően a KIOSZ javaslatára Budapesten mestervizsgát tett, de a szitakészítés döntő része a nagy gyakorlattal rendelkező segédre maradt. A drótfonásra villamos meghajtású gépet állítottak be, melyhez besegítőként leült az özvegy testvére, a nyugdíjas Bánffi István is. Míg Szentes János és segédje halálukig egyaránt készítettek és javítottak szitát, rostát, addig az utolsó időben a műhely szinte kizárólag drótfonást végzett. Egy-egy szita javítása kivételesnek számított. Az özvegy elsősorban mint beszerző - eladó tevékenykedett. Balázsik Antal igen küzdelmes, a kezdeti szegénységgel, nélkülözéssel jellemezhető életútjával szemben Szentes Jánosék folyamatosan kiegyensúlyozott, mondhatni jó anyagi körülmények között éltek, melyek lehetőséget adtak egyéb irányú igényeik kielégítésére is. Mindkét mester szitával-rostával kapcsolatos tevékenysége vásárolt alapanyagokból történő összeállításra korlátozódott. Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy általában szitát liszt tisztítására, gyümölcs, paradicsom passzírozására, míg a rostát bab, búza, rozs és egyéb szemes termények tisztítására, tarhonya készítésére használták. A szita és a rosta szerke
