Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Kézművesipar a Palotavárosban
A palotavárosi mesterek az 1960-as évek elejétől a falusi vásárokat mindinkább hanyagolták, legtovább a fehérvári vásárokra, piacokra jártak ki. Bolti árusítás A falvak lakói számára egykor kizárólag kézi munkával, majd félkész tompból formáztak kalapot, de a városlakók emellett elvárták, hogy igényeiket különféle divatkalapokkal elégítsék ki. Ezért a palotavárosi mesterek üzletükben gyári készterméket is kínáltak. Mind a készárut, mind a tompot és a hozzávalókat a századelőtől az 1940-es évek végéig a budapesti, bécsi, esetleg más külföldi cégek képviseletében eljáró ügynökök, az utazók kínálták. A cég alkalmazottja valamennyi kalapost írásban előre értesítette, hogy mely időpontban tartózkodik a városban - rendszerint két napig a Fekete Sas Szállóban -, s mikorra várja tárgyalásra a mestert. Szobájában kirakta a teljes kollekciót és bemutatta a színkártyákat. A sok tomp és készáru beborította az egész helyiséget. Feltűntek ilyenkor a nagy hírű olasz Borzalino, a cseh Hückel, azután a budapesti Gyukics, Fischer, Delffy, Márffy kalapok, valamint a Gross és Weiss gyár termékei. Ajánlották a Panama és Girard márkájú szalmakalapokat. A tárgyalás végén az utazó felvette a rendelést, amit azután a határidőre, a kellő színben, minőségben, formában történő postai szállítás követett. A kalaposok a tavaszra szóló rendelést ősszel, az őszit tavasszal adták fel. A tomp előbb érkezett, mint a készáru, aminek különösen télen volt jelentősége. A januárban leszállított nyersanyagokból egész tavaszig lehetett dolgozni, raktárra termelni, a várható nagy forgalom kielégítése érdekében. Az iparosok után az utazó a kereskedőket látogatta meg, hogy készárujából nekik is értékesítsen. Székesfehérváron ugyanis 1945 előtt a kalaposmestereken kívül több kereskedő árult sapkát és kalapot. így Knazovitzky Béla, Schmidt Károly, Gláser Ármin, Bastár Antal - valamennyien a Belvárosban. Divatüzleteik - ellentétben a vásárokkal - a városban komoly konkurenciát jelentettek az iparosoknak. Székesfehérvár lakossága igényelte a márkás gyári és a jó minőségű kisipari kalapokat, s az elvárásnak a mesterek és a kereskedők megfeleltek. A magánüzletekből történő árusítás az 1945 utáni államosításokkal szakadt meg. Szitás és drótfonó mesterség Székesfehérvár s általában mondhatjuk, hogy a magyarországi kismesterek körében két, látszólag egymástól igen távoli végtermék kapcsolódik készítőiken keresztül egymáshoz. Egyrészt a konyhán, a paraszti és uradalmi gazdaságokban, a malmokban használt szita, rosta; másrészt a birtok határait jelző vagy az őrzést szolgáló drótfonatú kerítés. A köztük lévő kapcsolat egyértelmű, mivel a sziták-rosták jelentős része drótfenekű, melyhez a szövetet fémből készítették. Az ősibb mesterség a szitakészítés, hiszen a drótkerítés használata még egy évszázados múltra sem tekint vissza. Általában az 1920-as évektől kezdett falvainkban elterjedni. Előbb az utca fele eső telekrészen, majd egyre több helyen használtak drótkerítést. Székesfehérvár mestereiről készített XVIII. század végi jegyzékben szitások nem szerepeltek. A múlt század közepétől viszont rendszeresen említik őket bár számuk alacsony. 78
