Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)

Kézművesipar a Palotavárosban

35. ábra. Smohay Ferenc kalaposlegény jelképes vándorútja a Palotavárosban 1912-ben

cában volt a műhelye. Nekem meg kellett kerülnöm a Sütő utcát, aTolnai utcát, egészen a Simor utcáig (utóbb Piac tér), ott visszafordultam a Boldogasszony téren (utóbb szintén Piac tér). Ez volt a képletes vándorlás. Régen, amikor a vándorlás igazi volt, ha elküldték a legényt írembe, akkor minden legény adott neki senket (ajándék) - 50 krajcártól 1 forintig -, hogy tudjon frentelni (vándorolni). Ez már nálam nem volt meg. Megtettem, emlékszem, a városban a kijelölt útvonalat és úgy mint hogy ha idegenbe mennék, a műhelybe visszamenve beköszöntöttem:- Herr Gott wiensch Glück zu Handwerk! (Kb. Az Úristen adjon szerencsét a kézművességhez!) És a munkaasztalra ráütöttem. A bent dolgozó öreg segéd azt felelte rá:- Hutmacher? (Kalapos?) A belépő segédnek azt kellett mondani, hogy:- Ja! (Igen!) Ezután kezet fogtak. Ez a beköszöntés azt jelentette, hogy elfogadták legénynek maguk között. Ezután dőlt el, hogy ott tartotta-e a mester vagy sem. Volt úgy, hogy a senket ilyenkor adták oda, ha nem akarták megtartani.” (Varga 1956, 6). A történetben a felszabadítás alkalmával lezajló legényösszejövetel az egykori legényavatás emlékét hordozza. Az inasok ugyanis hajdan valamennyi legény jelenlétében lefolytatott tréfás, néha durva felavatási szertartás során jutottak be a legények érdekvédelmi és szükség szerint segélyt biztosító szervezetébe, a legénytársulatba vagy legénycéhbe. Gyakran részét képezte az eljárásnak a társpohárivás és a lakoma. A „vándorlásból” érkező legény és a műhelybeli öreglegény idézett párbeszéde szintén a múltra emlékeztet. Egykor az idegenből jött legényt az illő módon elmondott előírásos köszöntő után a céh vezetőségének egyes tagjai alaposan kikérdezték, különösen arról, hogy hol, hány esztendeig tanulta mesterségét (Nagybákay 1971,27-35). A németül nem tudó Smohay Ferenc elbeszéléséből az is kitűnik, hogy nem csak a kalaposmesterség és annak szakkifejezései német eredetűek, hanem a tradíciókat őrizve a szokáshoz kapcsolódó hagyományos szöveget is németül mondták - az immáron teljesen magyar környezet ellenére.

A céhek tagjaira, s főképp a mesterlegényekre vonatkozó különféle rendelkezések hoszszú időn át tiltották a korhelyhétfó megtartását. A XIX. század első harmadában a céhpri61