Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Jelesnapi szokások Palotavárosban
Újévtől farsangig Újjév (január 1.) napján, akár a téli ünnepkör egész időszakában szóval, cselekedettel a jövő évi bőséget kívánták elérni. A betlehemezőkhöz képest lényegesen kevesebben, de jártak köszönteni a gyerekek, pár fillérért rövid verset mondtak. A férfiak inkább csak a rokonságon belül kívántak boldog újévet egymásnak. Az asszonyok, leányok vigyáztak, hogy ők ne kívánjanak, mert ők nem hoztak volna szerencsét. Több helyen is malacpecsenyét sütöttek, ami nemcsak az ünnepet jelezte, hanem a szerencse hiedelme is fűződött hozzá. Vízköröszt (január 6.) az egyház egyik legrégibb ünnepe, a víz szentelésének napja. Az ünnepi vízszentelés a keleti egyház hatását tükrözi, de a középkor végén a nyugati egyházban is elterjedt. A palotavárosiak a barátoknál megszentelt vizet üvegben vitték haza, belőle mindig tartottak otthon. A palotavárosi eső szobák ajtaja mellett, a falra erősítették fel a legtöbbször búcsúban vett szentöltvíztartót, melyben mindig kellett szenteltvíznek lenni. A szoba négy sarkába ilyen vízből hintettek a kísértő halott ellen; ha az állatnak valami baja támadt, szintén ebből öntöttek ivóvízébe. Némelyik családnál az édesapa hosszabb útra induló gyereke homlokára szenteltvízzel rajzolt keresztet. A vízen kívül régen a tömjént is ekkor szentelték, mely gyakorlatból fejlődött ki az emberi hajlékok megszentelése. A Palotavárosban külön hívásra jött a pap a házat szentelni, Imát mondott, amibe belekapcsolódott a háznép is. A szentelés végén az ajtóra a három napkeleti király betűit és az évszámot írta fel (19 G M B 42). Az 1920-as évek elején még élt a Palotavárosban is a XVI. század óta dokumentált szokás: a gyerekek kirugatható csillaggal házról-házra járva köszöntöttek. Vízkeresztkor bontották le a karácsonyfát, kitették vagy eltüzelték. Gyertyaszentelőkor (február 2.), Szűz Mária tisztulásának ünnepén vitték a Nagytemplomba a mézeskalácsosok sátránál vásárolt gyertyákat szentütetnyi. Aki falra kívánta akasztani, nagyobbat, szebbet vett. A kisebbeket szekrényben tartották. Ha a családban beteg volt, ezekből gyújtottak, hogy meggyógyuljon; ha pedig meghalt, akkor azért. Gyertyaszentelő időjósló nap volt, nemcsak a paraszti élettől távolabb eső, téli álmából felébredő medve kapcsán, hanem azt is figyelték, hogy a tízórai misén a nap az oltárnál éri-e a papot. Ha igen, akkor még hófúvásra kellett számítani. Farsang A vízkereszttől hamvazószerdáig teijedő időszak a Palotavárosban is az egyház által a korábbi századokban sokszor eh'télt mulatságok, egyben a lakodalmak ideje. Amaszkos, alakoskodó játékok, felvonulások hiányoztak, de az ünnepinél is bőségesebb evés-ivás, a mulatozás egyrészt nemenként, korosztályonként elkülönült, másrészt közösségi keretek közt folyt. Apor Péter Metamorphosis Transilvaniae című munkája nyomán tudjuk, hogy a farsangi szánkózás már a korábbi századokban is kedvelt szórakozásnak számított. A palotavárosi legények farsangban összeszedték a környékbeli leányokat, megszánkóztatták őket. Négyöt leány, ugyanennyi legény ült egy-egy lovasszánra, mellyel a város széléig vagy a réteken keresztül vágtattak. Csengőszóval, gyorsan sikló szánokon megfarsangótatták a leányokat, a mulatság kedvéért nemegyszer a hóban is hempergették őket, a szánt is felborították. A szánkózás a különböző nembeli fiatalok ismerkedési, szórakozási lehetősége volt. Farsangban a szőlőbeli mulatozás résztvevői viszont csaknem kizárólag legények voltak. A palotavárosiak kevés szőlőterülettel rendelkeztek, de az egynéhány tulajdonos fia vagy más városrészbeli rokon meghívta a legénypajtásokat az öreghegyi vagy szárazréti pincébe . A szülőktől elkérték a kulcsot, és fél éjszaka együtt mulattak. Rendszerint ott tartották a legénybúcsút is. A táncalkalmak legkésőbb megjelenő formája a polgárság közvetítésével elterjedt bál volt, melynek időszaka szintén a farsang. A székesfehérvári parasztság életében nagy jelentőséggel bíró batyubálok a farsang végére estek. Az alsó- és palotavárosiak közösen farsangvasárnap a felsővárosiak előtte egy héttel tartották báljukat. Az előbbit farsangutójji, a másikat gazdabálnak is nevezték. (Egyik városrészbeliek a másik báljára nem jártak.) A 150
