Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Jelesnapi szokások Palotavárosban
színhely a város központjában lévő Szent István-terem volt, ahol a város más társadalmi rétegei is tartották hasonló jellegű összejöveteleiket. A bálba elsősorban leányok, legények, új házasok mentek, de 40-50 éves korig ment az idősebbje is, főleg ha eladósorban lévő lánya volt. Alegények csapatostól érkeztek, az egy utcabeliek, barátok, katonapajtások. A lányt mindig az édesanyja kísérte, de a menyaszszony-vőlegény már együtt mehetett. A rendezőség a dalárdából került ki, belépőt is ők szedtek. Az este 8 órakor kezdődő bálba időre, vagy ha nem vettek előre jegyet, nem foglaltattak helyet, akkor fél órával korábban érkeztek. A megnyitót a dalárda műsora, majd szavalat követte. Utána éjfélig tartott a tánc, melyhez rezesbanda, Celi bandája játszott. A teremben a szülők körben ültek, a leányok a közelükben álltak. A legények a terem közepén gömbölü kört formáltak, onnét stirülték a lányokat, majd fölkérték. Csárdást, polkát, keringőt táncoltak. Tánc után, míg a zenészek pihentek, a táncos párok körben sétáltak, a pár nélküli legények középütt maradtak. Éjfélkor lefújták a táncot, vacsoraszünetet tartottak. Az erkélyen, illetve az alatt elhelyezett asztaloknál 3-4 család, az előre összebeszélt ismerősök, rokonok foglaltak helyet. Az újmenyecskék elővették kaucsukkosaraikat, amit férjüktől kaptak új évre, abból a fánkot, süteményt, esetleg a húst. A férfiak fonyott korsót, abban bort szoktak vinni. A muzsikások ekkor járták végig az asztalokat, a kívánt nóta eljátszása ellenében némi pénzt gyűjtve maguknak. Egy órától ismét tánc következett reggel 5-ig, 6-ig. A hazatérő párokat - ha megfizették - a zenekar az ajtóig kísérte, kimuzsikálta. A lányt a legény hazakísérte, a szülők kicsit távolabbról követték őket. 1945 után pár évig még megrendezett farsangutójji bál nagy eseménynek számított a parasztság életében. Mögötte elmaradt a már említett Katalin bál, éppúgy , mint a századfordulótól a hivatalos szervek által is szorgalmazott szüretibál. Farsangban egyes házaknál is szoktak bált tartani. A környékbeli fiatalság valamelyik nagyobb épületben jött össze, s egy muzsikus (harmonikás) zenéje mellett mulatott. A palotavárosi iparosok közül is többen megjelentek a parasztság batyubálján, de inkább szakmák szerint elkülönülve tartották báljaikat a Szent István-teremben, az Ösfehérvárban, Laczkovits Béla Budai úti vendéglőjében. A báloknak a párválasztásban nagy szerepük volt. Aki farsangba vagy tavasszal kezdett udvarolni, az rendszerint következő farsangban került össze feleségével. Ali. világháborút megelőzően azonban szokásba jött, hogy szüretre, újborra is esküdtek. Szégyen volt, ha az idősödő lány a farsangban nem kelt el. Farsang végén, húshagyókor számítania kellett rá, különösen a század első harmadában, hogy csúffá teszik. A pártában maradt lánnyal tuskót huzattak. Konyhaajtójára tuskót kötöttek, ha jönni akart ki, meghúzta, amin a kívülállók jót mulattak. „Húshagyó, engem meghagyó” - szólt a gúnyolódó mondat a Palotavárosban is. A tuskóhúzás ilyetén dramatikus játéka már a múlt század elején is ismert volt. Húshagyókedd hagyományos étele a fánk, melyet már reggel korán sütöttek minden parasztháznál.Megcukrozták, tányérra tették, úgy vittek át belőle a szomszédhoz, rokonhoz, dicsekedve, hogy milyen szallagosra sikerült. Hamvazószerdával zárult a farsang, kezdődött a nagyböjt. Nevét az őskeresztények vezeklési szokásáról, a hamu fejre szórásáról nyerte, mely az egyház szertartásaként a XII. századtól általános. Mise után a templomban letérdelő palotavárosiak homlokára a pap hamuból szokott keresztet rajzolni, melyet nem töröltek el, mintegy figyelmeztetést a homlokukon hagyták, míg csak a szél le nem fújta. Hamvazószerdát követően még felfüggesztették a már elkezdődött böjtöt, és torkoscsütörtökön elfogyasztották a maradék zsíros ételt. A szórakozás mellett farsangban sem lehetett elfeledkezni a megélhetésről. A palotavárosi, különösen a rácvárosi kertészkedés egyik legjövedelmezőbb terményének, a zellernek magját Julianna napkor (február 16.) áztatták be, készítették elő csíráztatásra, a palántanevelésre. Balázs (február 3.) és Gergely (március 12.) napját országszerte az iskolások ünnepeként tartották számon. Palotavárosban ennek kevés emléke maradt, egyaránt ismeretlen 151
