Demeter Zsófia - Gelencsér József - Lukács László: Palotavárosi emlékek. Székesfehérvár - Palotaváros története és néprajza - István Király Múzeum közelményei. A. sorozat 31. (Székesfehérvár, 1990)
Jelesnapi szokások Palotavárosban
A Nagytemplomnak, régiesebb formájában Öregtemplomnak nevezett püspöki székesegyházba hajnali misére, rorátéra jártak, bár nem mindennap. Egymást összevárva, csoportosan indultak a kora reggeli hidegben a hat órakor kezdődő szertartásra. Ádventben de leginkább a karácsonyt megelőző héten volt a bötlehemezés. Az egy utcabeli fiúgyerekek, különösen a Rác utcaiak, 4-5-en a 10-12-14 éves korúakból összeálltak, mentek betlehemet köszönteni, betlehemet jártak. Szegényebb földművelők, napszámosok, kisebb számban iparosok gyerekei közül kerültek ki. Járták a Palotavárost, esetenként az Alsóvárosba, a Széchenyi utcába is eljutottak. Pakundekliből (keménypapírból) vagy faládából készítették a bötlehemet, mely elől nyitott házat vagy istállót formázott, benne jászol, szalma vagy széna, azon kis Jézust jelképező szobrocska, alak vagy szentkép. A betlehem falára templomban kapott vagy üzletben vett szentképet, Máriát, Józsefet, bárányt, szamarat, csillagot ábrázoló képeket ragasztottak. Némelyik képet talpára is lehetett állítani. A betlehemezők közül rendszerint egy, Szent Józsefként vitte elől a csengőt, utána egy vagy kettő a betlehemet. Ez utóbbiak sokszor fehér ingbe, angyalnak öltöztek. Két-három bajuszos, szakállas,botos, néha kifordított bundájú pásztor, közülük az egyik a vén dade vagy vén dadó tartozott még a csoporthoz. Mivel sok csoport alakult, különösen a század elején, nagy kutyaugatástól kisérve az egyik erre, a másik arra ment, egymás útját lehetőleg nem keresztezték, ki ide, ki oda szólt be. Ahol világosságot láttak, beszóltak vagy becsöngettek: „Szabad-e betlehemet köszöntenyi?” Engedélyre („Szabad”) bementek, ha nem kapták meg, továbbálltak. Némely csoportok a kocsmába is bementek. Egyes csoportok csak énekeltek (Mennyből az angyal; Ó, te József mit gondoltál; Pásztorok induljunk; Szállást keres a Szent Család, Csordapásztorok stb.), másikak Jézus születéséről dramatikus játékot adtak elő, amit az idősebbektől vagy a templomban tanultak. Végezetül boldog karácsonyi ünnepeket kívántak az egész háznak, amiért általában pénzt kaptak. Az utolsó betlehemezők a II. világháború után néhány évvel jártak, de a szokásnak már a 1945 előtt adományszerző jellege lett. Napjaingban az egyik legelterjedtebb népszokás december 6-ához, Szent Miklós püspök, cseh eredetű szóval Mikulás napjához fűződik. Az osztrák kapcsolatokra utaló, városi eredetű, újabb keletű ajándékozást a legidősebb korosztály emlékezete szerint már gyerekként megismerték. Az ablakba tett, kifényesített cipőkbe a sok gyerek miatt azonban kevés cukor, kicsi Mikulás-figura jutott. A magyar paraszti hagyományok sorába tartozik az, hogy a gyerekek mentek Mikulást köszöntenyi. A 8-10 év körüliek párosával, vagy 3—4-en összeállva, köznapi ruhákban, de bekenve, bajuszt, szakállt ragasztva, lánccal járták a városrészt. Pár mondatukért némelyik helyen kaptak valamit, de sokszor csak a gyerekeket ijesztgették, így a felnőttek elzavarták őket. A Mikulás-járás hasonló formái a magyar nyelvterületen különösen a nyugatdunántúli falvakban éltek. A parasztember nagymértékben függött a természettől. Az elkövetkezendő időszak, adott esetben az új esztendő rejtelmeit, a természeti erők viselkedését ezért igyekezett előre kifürkészni, egyben befolyásolni, hogy minél nagyobb termést, állatszaporulatot biztosítson magának. A maga módján, akár mágikus cselekedetekkel is igyekezett az ártalmakat elhárítani. Már András napja a szerelmi jóslással a jövő titkainak megismerésére irányult, de az előbbiek Luca napjával (december 13.) kapcsolatban még inkább helytállóak. Luca a jövő évre vonatkozóan időjósló nap. December 13-ától karácsonyig figyelték, hogy melyik napon milyen idő volt (esett vagy sem, hidegebb vagy melegebb volt, stb.), és azt várták a következő esztendő hónapjaiban. Tilalmak és előírások biztosították a baromfitartás hasznát. A házból nem volt szabad semmit kiadni, de sokan elkérték mástól a mosogatóruhát, így megbabonázták a tyúkokat. Varrási tilalom volt, hogy „be ne vargyák a tyúkok seggit.” Ha valaki elővette a tűt, már megszidták. A mai legidősebb korosztály szülei, nagyszülei kora reggel még az ólban, kieresztés előtt füstös bottal meglucázták a tyúkokat, hogy sokat tojjanak. (A varázslás némelykor a céllal ellentétes eredményt hozott: „A nevelőapám úgy meglucázta a tyúkokat, hogy hat elpusztult.”) Mások hasonló célból söprűvel cirógatták meg állataikat. A Luca székét karácsonyig darabonként állították össze, naponta csináltak rajta valamennyit. Az éjféli misén ráülve a készítő megláthatta, hogy ki a boszorkány a templomban lévők közül. 148
